Belföld

Kuncze: Mikola hazudott

Kuncze Gábor szerint sikeres volt az SZDSZ kampánya, növekedett a párt támogatottsága és a liberális szavazók várható aktivitása. A liberális párt elnöke ezt hétfői sajtótájékoztatóján jelentette ki, ahol értékelte a szabad demokraták különböző kampányakcióit is.

„Mi azt akartuk a kampányunkkal elérni, hogy a liberális párt és a liberális szavazók minél nagyobb mértékben találjanak egymásra, és úgy ítélem meg, hogy e tekintetben a kampányunk sikeres volt, növekedett a párt támogatottsága, és növekedett a liberális szavazók várható aktivitása is” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy éppen ezért optimista a választási eredményt illetően.

A pártelnök beszámolt arról, hogy a Szerződés a liberálisokkal! című akcióban, amelyben az SZDSZ vállalja, hogy kormányra kerülése esetén megvalósítja az egészségügy átalakítását, az adócsökkentést, törekszik a kisebb állam kialakítására, folytatja az oktatási reformot és a rászorultságelvű szociálpolitika képviseletét, eddig mintegy 60 ezren vettek részt, és írták alá a formanyomtatványt.

Az SZDSZ internetes oldalán indított szavazáson, amelyen hetente más fontos kérdésben választhattak az emberek a liberális, a szocialista, illetve a konzervatív válaszok közül, több mint 130 ezren szavaztak – mondta.

Kuncze Gábor aláhúzta: minden olyan megjegyzés, amely szerint az SZDSZ fizetőssé tenné az egészségügyet, „egyszerűen hazug állítás”, és mivel az SZDSZ Mikola Istvánnak is eljuttatta az egészségügy átalakítására vonatkozó elképzeléseit, így azt a Fidesz kormányfőhelyettes-jelöltje is megismerhette, „azt kell mondanunk, hogy Mikola István tegnap hazudott, amikor erről beszélt”.

A Tessék választani! elnevezésű akcióról szólva, amelyben a liberálisok egy-egy fontos programelemét ismertették, és vetették össze a szocialisták és konzervatívok adott témában megjelent nyilatkozataival, elmondta: ez a kezdeményezés is sikeres volt abban az értelemben, hogy a felvetett témákban kikényszerítették a reagálást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik