Kultúra

Az Eurovíziós Dalfesztiválon méretné meg magát idén a Sex Pistols legendás énekese

Jim Dyson / Getty Images
Jim Dyson / Getty Images
Hawaii című dalával meglepő módon talán még esélye is van a sikerre.

A Public Image Ltd képviselné idén Írországot az Eurovízión, ehhez azonban februárban az országos versenyt is meg kell nyerni – írta meg az NME.

Az első hallásra talán teljesen érdektelennek tűnő információ abban a pillanatban válik sokak számára érdekessé, amint kiderül, hogy a zenekar frontembere a Sex Pistols egykori alapítója, a legendás punkzenekart 1978-ban elhagyó Johnny Rotten (John Lydon), aki a Hawaii-t az Alzheimer-kórral küzdő feleségének, Norának írta.

A 2020-ban a nő gyógykezelésének finanszírozása miatt új albummal jelentkező PIL dala itt, a zenekar hivatalos oldalán hallható:

Amennyiben a Hawaii sikerrel veszi az akadályt, úgy májusban, az orosz-ukrán háború miatt Kijevből Liverpoolba áthelyezett döntőn valóban képviselheti majd Írországot, sőt,

szerencsés helyzetben akár a nyolcadik ír győzelmet is elhozhatja

az 1956 óta mindössze egyetlen alkalommal (2020) elmaradt verseny történetében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik