Nagyvilág

Az ukrán háború elvette a németek kedvét a hadseregtől: megugrott a leszerelések száma

Friedemann Vogel / EPA / MTI
Friedemann Vogel / EPA / MTI

A német hatóságok jelentése szerint az ukrajnai harcok kezdete óta ugrásszerűen megemelkedett a német hadseregből lelkiismereti okok miatt kilépők száma. Sokan azzal indokolták leszerelési kérelmüket, hogy nem számítottak háborúra.

Míg 2021-ben a Bundeswehr 201 katonája kérelmezte, hogy lelkiismereti okokból mentesítsék a szolgálat alól, tavaly ez a szám 951-re emelkedett – közölte pénteken a Redaktionsnetzwerk Deutschland (RDN) médiacsoporttal a német szövetségi családügyi hivatal. Megjegyezték azt is, hogy Németország 2011-ben eltörölte a kötelező katonai szolgálatot, a számadatok így a már hivatásos állományra épülő Bundeswehr katonáira vonatkozik.

Noha NATO-tagállamként Németország nem vesz részt a fegyveres konfliktusban, fegyverekkel ellátja Ukrajnát. Legutóbb páncélozott harckocsikat szállított a kelet-európai országnak.

Könnyű kiutat kell kínálni a hadseregből azoknak a katonáknak, akik ezekben a világkatasztrófával fenyegető időkben arra jutnak, hogy nem akarnak lőni vagy megölni és megsebesíteni másokat

– mondta az RND-nek Michael Schulze von Glaßer, a Német Béketársaság politikai igazgatója. Hozzátette, hogy a Bundeswehr jelenlegi tagjai közül sokakat olyan ígéretekkel csábítottak a hadseregbe, amelyeknek semmi közük a valósághoz. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik