Belföld

Kuncze: hátravannak még a nagyvárosok

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke a Városház-parkban felállított sátorban a jelen lévő több ezer embert köszöntötte, miután az adatok hatvanszázalékos feldolgozottsága mellett este kilenc órakor az SZDSZ 5,14 százalékon áll, tehát átlépte a parlamentbe jutás ötszázalékos küszöbét.

Kuncze Gábor, akinek megjelenését ütemes és több percig tartó taps kísérte, úgy fogalmazott: „számomra ma a legnagyobb öröm és győzelem, hogy ti itt vagytok”. A második legnagyobb öröm, hogy először nem egyből ide jöttetek, hanem először útba ejtettétek a szavazófülkéket – mondta a pártelnök.

Mint megjegyezte, végleges eredményt még nem tud mondani, „de a Szabad Demokraták Szövetsége átlépte az ötszázalékos küszöböt”.

„Ebben a játszmában nem ez az utolsó szó, hiszen hátravannak még a nagyvárosok és Budapest, biztosak lehettek abban, hogy ez a szám fölfelé fog menni” – intézte szavait az emberekhez, akik azt kiabálták: SZDSZ – nyolc százalék!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik