Gazdaság

Obama kiterjesztené az amerikai olajtermelést

Az amerikai elnök visszatért a tavalyi olajkatasztrófa előtt megalkotott stratégiához.

Mindössze kilenc hónappal az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb olajkitörésének elfojtása után Barack Obama elnök arra utasította a természeti kincsek kiaknázásáért felelős amerikai belügyi tárcát, hogy a terjessze ki az olajfúrási koncessziókat a Mexikói-öbölben és Alaszkában, valamint hogy gyorsítsa fel a geológiai kutatásokat az ország atlanti partvidékén – jelentették vasárnap az amerikai lapok.

Obama szombati rádiós üzenetével visszatért a közvetlenül a Deepwater Horizon felrobbanása előtt, 2010 márciusában meghirdetett irányvonalához. Az elnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a jövőbeni kutatások és fúrások elvégzéséhez a cégeknek meg kell felelniük a katasztrófa után megszigorított biztonsági feltételeknek.

A tavalyi könyezeti katasztrófa után úgy tűnt, hogy jó ideig leállítják a további feltárásokat, ám a kongresszus republikánus honatyái és az olajipar vezetői a gallononként 4 dollárosra (literenként mintegy 201 forintosra) emelkedett, Amerikában igen magasnak tekintett benzinárak miatt erős nyomást gyakoroltak Washingtonra. Azt állították, hogy a kormányzat nem tesz meg mindent a belföldi kitermelés növelése érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik