Szórakozás

Nagy Ervin az ikerlányairól: Kőkemény napjaink vannak, az esti fürdetést viszont imádom

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Erről az apás programról nem hajlandó lemondani.

Tavaly októberben született ikerlányairól is beszélt Nagy Ervin a Bestnek adott interjúban. A színész elmondta, ikres apukának lenni sokkal nehezebb, mint gondolta.

Abban a hitben voltam, hogy ikres szülőként kétszer olyan nehéz, mint egy gyerekkel, de négyszer olyan kemény. Nincs megállás, ha megcsúszol valamivel, garantáltan borul az egész napod, márpedig két pici gyerekkel lehetetlenség tervezni. 0–24 órás elfoglaltsággal jár még úgy is, hogy van segítségünk. Kőkemény napjaink vannak, megállás nélkül ki-be rámolok az autóból, mert ha megindulunk, természetesen az egész házat bepakoljuk. Az esti fürdetést viszont imádom, az egy igazán intim, apás program, amit nem szeretek kiadni a kezemből. De ilyen az is, amikor a két kis művésznő rázendít, és már semmi nem segít a síráson, akkor jövök mint egy felmentő sereg, és az összes tábori nótát eléneklem, hogy megnyugodjanak.

A kicsik anyjáról, Borbély Alexandráról úgy nyilatkozott: felesége már kismamaként is végtelenül kiegyensúlyozott és boldog volt, és szakmai szempontból sincs félnivalója, mert több felkérést is kapott. Otthon nem csinálnak hiúsági kérdést abból, hogy ki legyen a „reflektorfényben”.

A családunk boldogsága, nyugalma mindennél fontosabb!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik