Belföld

Csurka: diszkrimináció és csalás történt

Csurka István MIÉP-elnök szerint a médiumokhoz való egyenlőtlen hozzáférés miatt nem lehet tiszta választásokról beszélni.

Csurka István a MIÉP V. kerületi irodájában tartott sajtótájékoztatón – a szavazatok 14 százalékos feldolgozottsága mellett, amikor a Harmadik Út választási szövetség 2,19 százalékos eredményt ért el – úgy fogalmazott: a MIÉP–Jobbik számára nagyon nehézzé vált a parlamentbe kerülés, de még nem lehetetlen.

A MIÉP vezetője azt mondta, „a tiszta választásoktól ez nagyon messze volt”, mert a médiumokhoz való hozzájutás teljesen egyenlőtlen volt, és a MIÉP–Jobbik eredménye ennek a függvénye.
Kovács Dávid, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke is azt hangsúlyozta, hogy a Harmadik Út szövetséget teljes mértékben kiszorították a közéletből, a nyilvánosságból.

Ezt igazolja az Országos Választási Bizottság csütörtöki határozata arról, hogy a közszolgálati rádió és televízió diszkriminatív módon nem foglalkozott a Harmadik Úttal. Egy nappal a kampánycsend beállta előtt szerinte egy ilyen határozatot hozni „igencsak álságos”, úgymond annyit ér, mint halottnak a csók.


Kovács Dávid azt mondta, megdöbbenéssel tölti el az SZDSZ választási eredménye, az, hogy egy szélsőséges politikai erő képes négyévente ekkora szavazótábort összegereblyézni. Szerinte elkeserítő, hogy negyedmillióan támogatják „ezt a szélsőséges programot”.

A Jobbik elnöke szerint a kormányváltás lehetősége az első fordulóban elúszni látszik. Hozzátette: továbbra is a kormány leváltása az alapvető céljuk, és ennek jegyében fognak döntéseket hozni a két forduló között.


A Harmadik út szövetség nem biztos, hogy együtt marad az ősszel esedékes önkormányzati választásokig. A szövetség célja a kormányváltás elősegítése, közölte Kovács.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik