Élet-Stílus

Három börtönőrnő rács mögé került – lebuktak, hogy viszonyuk volt a rabokkal

Mindhárom brit nőt börtönbe zárták, ugyanabból a börtönből, ugyanazért.

Az elmúlt három évben Nagy-Britannia legnagyobb börtönében, a HM Prison Berwynben három büntetés-végrehajtási felügyelő is tiltott viszony folytatásán kaptak a fogvatartottakkal. A hasonló esetek megelőzése érdekében az intézmény megmaradt személyzete a börtönökben zajló illegális kapcsolatokról szóló képzésen vett részt.

A 27 éves Jennifer Gavan 8 hónap börtönbüntetést kapott 2022 decemberében, miután becsempészett egy telefont 25 éves szeretőjének, Alex Coxonnak, hogy Snapchaten keresztül fényképeket küldhessen neki önmagáról. A pár viszonya 2020-ban áprilistól júliusig tartott. Gavan beismerte bűnösségét szolgálati kötelességszegésben, amiért elfogadott 150 fontot (közel 70 ezer forint) a telefonért.

Ayshea Gunn börtönőrre 2019-ben szabtak ki egy év szabadságvesztést, amiért viszonyt folytatott a rablás miatt 12 évre elítélt Khuram Razaq-kal. A pszichológiát és kriminológiát végzett 27 éves nő szobájában olyan felvételeket találtak, amin a pár a férfi fogdájában ölelkezik és csókolózik, valamint Gunn többször becsempészte fehérneműit az elítélt férfihez, és szexuális jellegű telefonhívásokat kezdeményezett felé.

Ugyanebben az évben a személyzet gyanút fogott, amiért Emily Watson börtönőrnő túl sok időt töltött együtt egy John McGee nevű rabbal. A nyomozás során fény derült rá, hogy a 26 éves nő három alkalommal is szexuális aktust folytatott a rabbal annak cellájában.

Az intézmény szóvivője elmondta, hogy a börtön dolgozóinak túlnyomó többsége elkötelezett munkája iránt, és nem hagyhatják büntetlenül az ilyen eseteket – írja a Metro. A szóvivő hozzátette, hogy több mint 500 munkavállalójuk egy 18 hónapos korrupciómegelőzési képzésen vett részt, és a fokozott biztonsági előírások segítik megelőzni a tiltott áruk becsempészését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik