Sport

Szarvasmarhával ütközött a Dakaron az élen álló motoros

Dakar-rali(960x640).jpg (dakar rali 2013, dakar 2013, )
Dakar-rali(960x640).jpg (dakar rali 2013, dakar 2013, )

Komoly változások történtek az élmezőnyben mind az autósoknál, mind a motorosoknál a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali hétfői, 9. szakaszán: két keréken a francia David Casteu elvesztette vezető helyét, míg az autósoknál az eddig második Nasszer al-Attijah, Lucas Cruz katari, spanyol kettős szenvedett el jelentős hátrányt. Szalayék a 26. helyre csúsztak vissza.

Casteu a Tucumán és Córdoba közötti 852 km-es etapon, amelyből 593 km volt szelektív, egy szarvasmarhával ütközött. A francia versenyzőnek – első nemzetközi sikerét Magyarországon, a 2008-as Közép-Európa-ralin aratta – még a tankjával is gondja támadt, emiatt több mint kétórás hátránnyal a 85. helyen ért célba hétfőn győztes honfitársa, Cyril Despres mögött. Ezzel elveszítette esélyét a győzelemre. A baleset következtében összetettben a portugál Ruben Faria állt az élre, előnye több mint öt perc Despres-vel szemben.

Az autósoknál ezúttal a 2004-ben motorosként összetett győztes spanyol Nani Roma francia társával, Michel Périnnel bizonyult a leggyorsabbnak a címvédő és összetettben vezető Stéphane Peterhansel, Jean Paul Cottret francia duó előtt. Utóbbi páros előnye közel ötvenpercesre duzzadt al-Attijah előtt.

A lassan járj, tovább érsz elvet követték Szalayék és a Sandlander Team két egysége is a kilencedik szakaszon. Éjjel fél egyig egyedül a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős ért célba, méghozzá az 50. helyen. Az Opel-páros jobb eredményt remélt, de a kormánymű ismét elromlott és nehéz volt szervo nélkül cirka 260 kilométeren keresztül… Így azután Szalay a célban megint alig tudta felemelni a kezét, s ez most egy kicsit még rosszabb is volt, mint legutóbb, hiszen az akkori fájdalom sem múlt el teljesen.

A Sandlander Team két autója egymást segítve érkezett be a célba. Sebestyén Sándor és Bognár József a 79. helyen ért célba 8 óra 23 perc 31 másodperc alatt, ami 2 óra 47 perc 3 másodperccel tér el az elsőtől. A Pócsik László – Farkas Nándor – Szaller Zoltán trió 2 perc 42 másodperccel utánuk futott be a 80. helyen.

Kamionosoknál a Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert trió az idei legjobb eredményét elérve a 21. helyen teljesítette a szakaszt.

Eredmények 9. szakasz, Tucumán-Córdoba, 852 km (593 km szelektív:

autósok:
1. Nani Roma, Michel Périn (spanyol, francia, Mini) 5:36:28 ó
2. Stéphane Peterhansel, Jean Paul Cottret (francia, Mini) 4:11 p hátrány
3. Orlando Terranova, Paulo Fiuza (argentin, portugál, BMW) 6:54 p h.
50. Szalay Balázs, Bunkóczi László (Opel)
79.  Sebestyén Sándor, Bognár József
80. Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán

összetettben:
1. Peterhansel, Cottret 24:11:43 ó
2. Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota) 49:31
3. Leonyid Novickij, Konsztantyin Zsilcov (orosz, Mini) 56:03 p h.
…26. Szalay Balázs, Bunkoczi László 8:58:42 ó h.
…74. Sebestyén Sándor, Bognár József 25:07:56 ó h.
75. Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán 25:18:36 ó h.

motorosok:
1. Cyril Despres (francia, KTM) 5:41:36 ó
2. Joan Barreda (spanyol, Husqvarna) 4:03 p hátrány
3. Alessandro Botturi (olasz, Husqvarna) 5:14 p h.

összetettben:
1. Ruben Faria (portugál, KTM) 25:57:12 ó
2. Despres 5:23 p hátrány
3. Francisco Chaleco López (chilei, KTM) 9:03 p h.

A mezőny kedden Córdobából La Riojába hajt, a résztvevőkre 632 kilométer, benne 353 kilométeres szelektív szakasz leküzdése vár.
A Peruból indult, jövő szombaton záruló viadal mintegy 8400 kilométeres távjának 153 autó, 183 motorkerékpár, 75 kamion és 38 quad vágott neki. A verseny Argentína érintésével a chilei Santiagóban fejeződik be szombaton.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik