Belföld

Több mandátumot ünnepelhet a koalíció

Egyéniben is jobban szerepelt az MSZP, mint a Fidesz. A koalíció tizeneggyel több egyéni mandátumhoz jutott az első forduló után, mint a Fidesz.

Az első forduló után az MSZP 34 egyéni képviselői mandátumhoz jutott, míg a Fidesz 28 mandátumot szerzett. Öt politikus az MSZP és az SZDSZ együttes támogatásával lesz a következő Országgyűlés tagja.


Az MSZP összesen 89 körzetben győzött, míg a Fidesz 79 első helyet szerzett. MSZP-s politikus 74 helyen lett második, míg fideszes 95 helyen végzet a második helyen. Az SZDSZ-nek 91 harmadik helye van, az MDF-nek 73.


Az első fordulóban az szerezhet mandátumot, akinek a körzetében a voksolás érvényes volt, és valamelyik jelölt megszerezte a leadott szavazatok több mint felét.


Egyéni képviselők lettek


Az MSZP parlamenti képviselője lesz Arató Gergely László, Avarkeszi Dezső, Burány Sándor, Buzás Péter, Csizmár Gábor, Érsek Zsolt, Faragó Péter, Farkas Imre, Fedor Vilmos, Godó Lajos, Gyárfás Ildikó, Hajdu László, Hiller István, Káli Sándor, Keleti György, Kiss Péter, Kovács Tibor, Mester László, Molnár Gyula, Pál Tibor, Páva Zoltán, Podolák György, Rózsa Endre, Schvarcz Tibor, Dr. Simon Gábor, Simon Gábor, Szili Katalin, Toller László, Tompa Sándor, Tóth István, Tóth József, Tukacs István, Vojnik Mária és Warvasovszky Tihamér. A koalíció közös jelöltjeként jut mandátumhoz Botka László, Hankó Faragó Miklós, Juhász Ferenc, Lamperth Mónika és Ujhelyi István.


A Fidesz frakciójának biztosan tagja lesz egyéni képviselőként Áder János, Balogh József, Básthy Tamás, Bóka István, Czomba Sándor, Domokos László, Font Sándor, Halász János, Ivanics Ferenc, Kósa Lajos, Kovács Ferenc, Kovács Zoltán, Lasztovicza Jenő, Lezsák Sándor, Manninger Jenő, Márton Attila, Medgyasszay László, Németh Zsolt, Nógrádi László, Ódor Ferenc, Pósán László, Potápi Árpád, Schmidt Ferenc, Szászfalvi László, Szűcs Lajos, Tállai András, Varga Mihály és Vincze László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik