Kultúra

Kiskorú szexuális zaklatásával vádolják Steven Tylert

Chris Delmas / AFP
Chris Delmas / AFP
Julia Holcomb szerint tizenhét évesen teherbe is esett az Aerosmith frontemberétől, aki abortuszra kényszerítette őt.

Kiskorú szexuális zaklatásával, nemi erőszakkal és szándékos érzelmi stressz okozásával vádolják az Aerosmith frontemberét, Steven Tylert. A Rolling Stone által megszerzett bírósági dokumentumok szerint Julia Holcomb még a hetvenes években, nem sokkal tizenhatodik születésnapja után bonyolódott viszonyba a frontemberrel, akit nem nevez meg a dokumentumokban. Holcomb azonban korábban már nyilvánosságra lépett kapcsolatával az énekessel, sőt, Tyler saját memoárjában is említést tett Holcombról, akiről úgy ír, mint a tinimenyasszonyról, akit majdnem feleségül vett. Holcomb szerint tehetetlen volt Tyler hatalmával, hírnevével és pénzügyi lehetőségeivel szemben, az énekes pedig elhitette vele, hogy romantikus szerelmi kapcsolat az övék.

Az akkor 25 éves Tyler az Aerosmith egyik oregoni koncertje után találkozott először a lánnyal. A dokumentumok szerint az énekes a koncert után a hotelszobájába vitte a lányt, akinek szóba került a kora is, majd megkérdezte tőle, miért vágott neki egyedül az éjszakának, amire válaszul Holcomb a családi problémáira hivatkozott. Ezt követően „különféle szexuális bűncselekményeket hajtott végre” rajta az énekes, majd másnap reggel taxival hazaküldte a kiskorú lányt. Nem sokkal később ugyanez történt a seattle-i koncerten is azzal a különbséggel, hogy ott már nem taxival, hanem repülővel utaztatta a lányt oda és vissza is, amely abból a szempontból is aggályos volt, hogy egy kiskorú nem utazhatott volna egyedül az államhatárokon túl. Tyler azonban hamarosan erre is talált megoldást, Holcomb szerint meggyőzte szüleit arról – az énekes hatalmas rajongóiként nem volt velük különösebben nehéz dolga –, hogy ideiglenesen a zenész gyámsága alá helyezzék a lányt, így legálisan mehessen vele a turnéra. A gyámsági szerződésre egyébként Tyler maga is utalt a már említett memoárban.

Holcomb azt is állítja, hogy 1975-ben teherbe esett az énekestől, Tyler pedig ragaszkodott hozzá, hogy elvetesse a gyereket.

Azzal érvelt, hogy az akkor 17 éves lány érintett volt egy lakástűzben, a füst pedig árt a magzatnak, ahogy az elfogyasztott drogok is. A hezitáló lányt az énekes megfenyegette azzal, hogy amennyiben nem veteti el a babát, többé nem támogatja őt. Az abortusz megtörtént, Holcomb szerint a beavatkozás után megtudta, hogy a magzat egészséges volt.

A terhességmegszakítás után Holcomb megszakította a kapcsolatot az énekessel, és teljesen új életet kezdett: katolikus lett, találkozott jövendőbeli férjével, a traumákat pedig eltemette magában. Állítása szerint akkor tört fel benne minden emlék, amikor az énekes memoárja 2011-ben megjelent, és amelyben a lány számára érzelmileg és fizikailag is rendkívül megterhelő kapcsolatot Tyler „romantikusnak és szeretetteljesnek” nevezte. Azt is sérelmezte, hogy felfedték a kilétét a memoárban, ahol ugyan elgépelték a nevét, mégis beazonosítható.

Holcomb nem először állt ki történetével: abortuszellenes aktivistaként többször is érvelt saját történetével a terhességmegszakítás ellen, 2021-ben pedig a Look Away című dokumentumfilmben is megszólalt, amely a rockszcéna színfalai mögött zajló szexuális visszaélésekre koncentrál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik