Nagyvilág

Újabb orosz milliárdos halt meg rejtélyesen, azaz kiesett egy hotelablakból

Indiai és orosz híroldalak információi alapján ír arról az rtl.hu, hogy szombaton egy rajagadai hotel előtt vérbe fagyva találták Pavel Antov Genrikovicsot, a Vlagyimir Standard húsipari vállalat alapítóját.

A 65 éves milliárdos, aki Putyin kormánypártja, az Egységes Oroszország politikusa és a leggazdagabbnak tartott orosz képviselő, több orosz üzlettársával Indiában üdült, amikor tisztázatlan körülmények között kiesett harmadik emeleti szobája ablakán.

Ráadásul pár nappal korábban, december 22-én Antov egyik útitársa, a 61 éves Vlagyimir Bidanov is elhunyt: a férfit szobájában eszméletlenül találták üres borosüvegek között, kórházba szállítás közben meghalt, állítólag infarktus végzett vele.

Az indiai rendőrség egyelőre nem talált az esetek közt összefüggést, vagy bűncselekményre utaló körülményt.

A Telex felidézi, hogy Daily Mail szerint júniusban Antov bírálta a háborút, kritizálta a civil áldozatokat követelő Kijev elleni légicsapásokat, azt írta: „Az igazat megvallva, rendkívül nehéz ezt másnak nevezni, mint terrornak.” Később törölte bejegyzését, amiért bocsánatot is kért, azt állítva, hogy az „szerencsétlen félreértés” és „technikai hiba” volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik