A szombathelyi versenyző a délelőtti időmérőn a második rajtkockát szerezte meg, majd egy jó start után megtartotta pozícióját, ám a címvédő Jochen Hahn az első körben meg tudta előzni. Kiss ezután végigküzdötte a futamot Hahnnal, s bár láthatóan gyorsabb volt, a sorozatban két Eb-t nyert német riválisa minden előzési kísérletét megakadályozta. A versenyt a spanyol Antonio Albacete nyerte meg.
A magyar csapat – amelynek a spielbergi A1 Ringen zajló verseny a “hazai” futama – másik pilótája, a 17 esztendős Major Benedek a kilencedik pozícióból kezdte meg a versenyt, nagy harcot vívott a középmezőnyben, s végül a 12. pozícióban fejezte be a 20 körös viadalt.
A délutáni futamnak Kiss a fordított rajtsorrend miatt a hatodik helyről vágott neki, remekül rajtolt, az első kör végén már harmadik volt, majd óriási csatában megelőzte az előtte haladó finn Mika Mäkinent. Ezután körről körre faragta hátrányát az élen álló cseh Adam Lackóval szemben, akivel az utolsó öt körben látványos küzdelmet folytatott a győzelemért, melyet végül nem sikerült megszereznie. Lacko és Kiss mellett a harmadikként végzett Mäkinen állhatott még dobogóra.
“Az időmérős második helyezés azt mutatja, hogy visszalendültünk a korábbi formánkba, ugyanakkor az első versenyen az első kanyarban hibáztam egy picit, emiatt visszaestem a harmadik helyre, s hiába voltam gyorsabb, mint az előttem haladó, nem találtam rajta fogást” – nyilatkozta Kiss az MTI-nek, s hozzátette, a második futamon nemcsak a rajtja sikerült jól, hanem az első kanyart is úgy tudta venni, hogy azzal a manőverrel egyszerre két riválisát tudta megelőzni. “A végén nagyon ki kellett hajtanom a kamiont, hogy utolérjem az első helyezetett, így aztán az előzésre már sem elég erő, sem elég idő nem maradt. Összességében nagyon elégedett vagyok, egymás után kétszer álltam a dobogón, ilyesmire korábban még nem volt példa.”
Major a 12. lett ismét, ám az egyik riválisát megbüntették, így egy helyet előrelépett.
Vasárnap pedig még kettő futamot rendeznek.
A kontinensbajnokság a kategória legmagasabban jegyzett sorozata, a kamionosoknak ugyanis nem rendez világbajnokságot a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).