Polgár Tünde a napokban Köböl Anita #nofilter című műsorának vendége volt. A médiaszemélyiség egyórás interjút adott, amiben többek között arról is beszélt, hogy máig luxusfeleségként emlegetik, pedig egyáltalán nem csak ennyiből áll az élete. Amikor a műsorvezető arról kérdezte, hogyan aposztrofálta magát, a következőt felelte:
Nem vagyok benne biztos, hogy olyan könnyű engem bekategorizálni. Luxusféleség. Szerintem úgy már egy kicsit jobb. A luxusfeleség… talán azért már annál egy picit több vagyok az emberek szemében is, mint hogy egy egyszerű alkatrész lennék, valakinek a felesége. Legalábbis bízom benne, hogy sikerült annyit már letennem az asztalra, hogy ne csak egy feleségnek tekintsenek, egy luxustárgynak, mert ugye ez egy picit degradáló jelző. De még mindig mindenhol ezt olvasom magamról, mintha semmi mást nem csináltam volna az életemben, csak az a két év lett volna, amíg ott szerepeltem.
Polgár arról is beszélt az interjúban, hogy világ életében egy zárkózott és prűd lány volt, így a gimnáziumot is szűzen végezte el.
Tiszta lány iskolába jártam középiskolába, még sötétkék egyenruhában, ez annyira régen volt, sokan ezt el se tudják képzelni. És én szűzen érettségiztem, ez már akkor is nagyon nagy dolog volt. De azt mondtam, hogy amíg nincs olyan, akiről azt látom, hogy ő a herceg fehér lovon, és biztos, hogy örökké együtt leszünk, mint a filmekben, akkor addig nem lépnék előre. 19 évesen volt az első fiúm
– magyarázta a médiaszemélyiség, mire Köböl Anita megnyugtatta: ő is húszéves kora előtt jött csak össze az első barátjával.
Polgár hozzátette: sosem bánta meg azt, hogy nem kapkodta el a szüzességének elvesztését, de mint mondta, arra volt példa, hogy azt hazudta, már „megtörtént a dolog”.