Sport

Talmácsi nem indul a vb-n

Eldőlt, hogy Talmácsi Gábor nem indul az idei gyorsaságimotoros-világbajnokságon.

“Az elmúlt időszak nehézségei túlságosan sokat kivettek belőlem mentálisan és lelkileg egyaránt, és bár fizikailag folyamatosan készültem, mégsem érzem magam készen az idei vb-re” – áll a magyar versenyző MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében.

A 29 éves Talmácsi 2007-ben világbajnoki címet szerzett a 125 kcm-es géposztályban, tavaly pedig a Moto2-ben hatodik lett a Speed Up csapattal. A világszerte jól ismert spanyol filmszínész, Antonio Banderas érdekeltségébe tartozó Jack and Jones istállóval november közepén állapodott meg a közös munkáról, egy héttel azután, hogy bejelentette szakítását menedzserével, Stefano Favaróval. A csapat december elsején azonban közölte, hogy visszalép a 2011-es vb-sorozattól.

“Motorversenyző vagyok, akinek az élete a versenyzés, de ahogy korábban már mondtam, nem mindenáron. Nagyon kemény időszakon vagyok túl. Hosszú tárgyalásokat folytattam a G22 csapattal, amely a lehetőségeihez mérten tényleg mindenben próbált segíteni” – tette hozzá Talmácsi, aki több ajánlatot is kapott, ám ezekben – ahogyan a közlemény fogalmaz – “elsősorban az anyagi feltételek domináltak”.

“Nehéz volt meghoznom ezt a döntést, de figyelembe vettem azt, hogy nemcsak magamért és a versenytársaimért vagyok felelős a pályán, hanem a szponzoraimért, a szurkolóimért, és csapatomért is” – áll Talmácsi nyilatkozatában.

A 18 futamos világbajnokság március 20-án rajtol Katarban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik