Szórakozás

ValóVilág: „Nem szégyellem, hogy azt írom oda, nyolc általános” – iskolai végzettségükről beszélgettek a villalakók

VV Ákos szerint az iskola semmilyen hasznos dologra nem tanít meg.

VV Ákos, VV Márió, VV Rico és VV Dani nemrég az iskolai végzettségükről folytattak diskurzust a ValóVilág villájának nappalijában. VV Ákos elmondta, hogy neki van érettségije, és bár sosem tanult az órákra, az iskolában jó jegyei voltak, mert az aktuális anyagot mindig megjegyezte, de amikor a több évre visszamenőleges tudására lett volna szüksége egy vizsgán, túl halványnak bizonyultak az emlékei. Hozzátette, szerinte az iskolában nem tanítanak igazán hasznos dolgokat.

Én esküszöm, nem bánom. Nem szégyellem, hogy én azt írom oda, hogy nyolc általános

– jelentette ki VV Márió.

VV Rico erre azt felelte, ő elkezdte a kilencedik osztályt, de aztán azt mondta, „jól van gyerekek, jó szórakozást”.

A villalakók a központi felvételijük eredményeit is megosztották egymással. VV Márió emlékei szerint összesen két pontot szerzett a matematika feladatsorral, míg a nyelv és irodalommal maximum tizenötöt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik