Szórakozás

Kármán Odett legboldogabb pillanata A Konyhafőnök VIP-ben akkor volt, mikor hatalmasat zakózott

Tulok András / RTL
Tulok András / RTL
Szerencsére az esés után önfeledten tudott nevetni magán.

Kármán Odett esett ki elsőnek A Konyhafőnök VIP döntő hetén, tapasztalatairól a Reggeliben beszélt. Mint mondta, hullámvasútként élte meg a műsort, még mindig nem sikerült kihevernie a lelki és fizikai fáradalmakat.

Számára az volt a legnehezebb, hogy a rendelkezésre álló idő alatt készítse el az ételeket, a legnagyobb problémájának pedig azt tartja, hogy nem tudott úgy tálalni, ahogy szeretett volna. A műsorvezetők a legboldogabb pillanatára is rákérdeztek, erről így nyilatkozott:

Fura, hogy ezt fogom mondani, de amikor hatalmas nagyot estem. Tévén keresztül, mikor visszanéztem, nem látszódott, hogy mekkora volt. Elsőnek a térdemet, utána a két könyökömet, majd az államat vertem be. Akkorát röhögtem, mert nagyon szeretem a vicces videókat, amikor valaki elesik, de nincs baja. Nagyon önfeledten tudtam nevetni, és elfelejteni mindent az utolsó egy percben, mert akkor már járt le az idő. Ott elengedtem mindent, és csak nevettem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik