Sport

Sainz és Coma volt a leggyorsabb szerdán

Az autósoknál a címvédő spanyol Carlos Sainz, a motorosoknál pedig honfitársa, Marc Coma nyerte szerdán a negyedik szakaszt a 32. Dakar-ralin.

A szerdára előírt szakasz egy bő 550 kilométeres összekötőből, illetve egy ehhez a távhoz mérten rövid gyorsasági szakaszból (207 km) állt, melynek végén a versenyzők elhagyták Argentínát és a hegyek közt átkeltek Chilébe.

Az autósoknál Carlos Sainz visszavágott a harmadik szakaszon diadalmaskodó Nasszer al-Attijahnak, a katari azonban csak 50 másodpercet kapott, így kettejük közt kiélezett csatára lehet majd még számítani.

Stéphane Peterhansel is jelezte, hogy vele is számolni kell, ezúttal is a harmadik lett, igaz a francia nem kímélte autóját, a BMW meg is sínylette a mai napot.

A motorosknál szinte megismétlődött a keddi eredmény, Marc Coma és Cyril Despres mögött azonban ezúttal nem a portugál Paulo Goncalves, hanem a chilei Francisco Lopez Contardo ért be harmadiknak, ő egy Apriliával versenyez.

Összetettben a négykerekűeknél továbbra is Sainz áll az élen, a motorosoknál pedig a 2006-ban és 2009-ben is győztes Coma vezet – mindössze két másodperces előnnyel – a címvédő francia Cyril Despres előtt.

Csütörtökön a chilei Calama és Iquique közötti 459 km-es szakasz (gyorsasági: 423 km) vár a mezőnyre.

4. szakasz, San Salvador de Jujuy-Calama (761 km, gyorsasági: 207 km):

autósok:
1. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Volkswagen) 1:57:09 ó
2. Nasszer al-Attijah, Timo Gottschalk (katari, német, Volkswagen) 50 mp hátrány
3. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, BMW) 1:22 perc h.

összetett:
1. Sainz, Cruz 11:09:14 ó
2. al-Attijah, Gottschalk 4:24 p h.
2. Peterhansel, Cottret 5:41 p h.

motorosok:
1. Marc Coma (spanyol, KTM) 2:04:00 ó
2. Cyril Despres (francia, KTM) 16 mp hátrány
3. Francisco Lopez Contardo (chilei, Aprilia) 2:05 p h.

összetett:
1. Coma 11:43:12 ó
2. Despres 2 mp hátrány
3. Lopez Contardo 20:12 p h.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik