Sport

Holtversenyes világcsúccsal és történelmi triplázással zárult az úszóvébé

William WEST / AFP
William WEST / AFP

Sporttörténelmi sikert aratott Ryan Murphy a Melbourne-ben rendezett rövidpályás úszó-világbajnokság zárónapján: az amerikai klasszis vasárnap 200 méter háton győzött, korábban 50-en és 100-on sem talált legyőzőre, hasonló triplázásra pedig korábban nem volt még képes férfi versenyző.

Férfi 100 méter pillangón a dél-afrikai Chad Le Clos végzett az élen Ebben a számban már ötödször győzött karrierje során, 2014 és 2016 után pedig harmadszor duplázott, hiszen korábban 200-on is első volt.

A világbajnokság nem mindennapi fináléval ért véget, a férfiak 4×100 méteres vegyesváltójában a házigazda ausztrál és az amerikai váltó holtversenyben lett világcsúccsal első, míg tőlük mindössze nyolc századdal lemaradva, ugyancsak a korábbi rekordon belül végeztek harmadikként az olaszok, akik pár méterrel a cél előtt még vezettek.

Világcsúcs született a nők 4×100-as vegyesváltójában is.

A magyar színeket Szabó Szebasztián és Jakabos Zsuzsanna képviselte a világbajnokságon, előbbi 50 méter pillangón bronzérmet nyert, valamint negyedik lett 50 méter gyorson, míg utóbbi 400 méter vegyesen úszhatott döntőt, ahol ötödikként végzett.

Eredmények:

férfiak:
50 m mell:
1. Nic Fink (Egyesült Államok) 25.38 másodperc
2. Nicolo Martinenghi (Olaszország) 25.42
3. Simone Cerasuolo (Olaszország) 25.68

 

100 m pillangó:
1. Chad Le Clos (Dél-afrikai Köztársaság) 48.59 másodperc
2. Ilya Kharun (Kanada) 49.03
3. Marius Kusch (Németország) 49.12

 

200 m hát:
1. Ryan Murphy (Egyesült Államok) 1:47.41 perc
2. Shaine Casas (Egyesült Államok) 1:48.01
3. Lorenzo Mora (Olaszország) 1:48.45

 

200 gyors:
1. Hvang Szun Vu (Koreai Köztársaság) 1:39.72 perc
2. David Popovici (Románia) 1:40.79
3. Tom Dean (Nagy-Britannia) 1:40.86

 

4×100 m vegyesváltó:
1. Ausztrália (Isaac Alab Cooper, Joshua Yong, Matthew Temple, Kyle Chalmers) és Egyesült Államok (Ryan Murphy, Nic Fink, Trenton Julian, Kieran Smith) 3:18.98 perc – világcsúcs
3. Olaszország (Lorenzo Mora, Nicolo Martinenghi, Matteo Rivolta, Alessandro Miressi) 3:19.06

 

nők:
50 m mell:
1. Ruta Meilutyte (Litvánia) 28.50 másodperc
2. Lara van Niekerk (Dél-afrikai Köztársaság) 29.09
3. Lilly King (Egyesült Államok) 29.11

 

100 m pillangó:
Margaret Macneil (Kanada) 54.05 másodperc – világcsúcs
2. Torri Huske (Egyesült Államok) 54.75
3. Louise Hansson (Svédország) 54.87

 

200 m hát:
1. Kaylee McKeown (Ausztrália) 1:59.26 perc
2. Claire Curzan (Egyesült Államok) 2:00.53
3. Kylie Masse (Kanada) 2:01.26

 

200 m gyors:
1. Siobhan Bernadette Hauhey (Hongkong) 1:51.65 perc
2. Rebecca Smith (Kanada) 1:52.24
3. Marrit Steenbergen (Hollandia) 1:52.28

 

4×100 m vegyesváltó, világbajnok:
1. Egyesült Államok (Claire Curzan, Lilly King, Torri Huske, Kate Douglass) 3:44.35 – világcsúcs
2. Ausztrália (Kaylee McKeown, Jenna Strauch, Emma McKeon, Meg Harris) 3:44.92
3. Kanada (Ingrid Wilm, Sidney Pickrem, Margaret Macneil, Taylor Ruck) 3:46.22

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik