Nagyvilág

Szavazólapján vallotta be egy olasz, hogy megölt és elásott valakit

Egyelőre sem a rejtélyes gyilkos, sem az áldozat nincs meg.

Az ikszen kívül egy megdöbbentő vallomást is találtak az egyik szavazólapon az olaszországi Monza városában az előrehozott választásokon még szeptember 25-én. A 444 a Corriere della Sera nyomán írta meg, hogy az ügyben nyomozás zajlik, a szavazatszámlálók azonnal értesítették a rendőrséget, miután meglátták a üzenetet.

Megöltem egy embert, egy építkezésen temettem el északon

– állt a ceruzával, nyomtatott betűkkel írt üzenetben. A gyilkos azt kéri, hogy keressék meg az áldozatát, és kaphasson egyházi temetést.

Az egyelőre nem világos, ki írhatta az üzenetet, az viszont biztos, hogy szerepel a szavazók listáján, hiszen belépéskor mindenkinek fel kellett mutatnia a személyi igazolványát. A papíron ujjlenyomatokat is találtak, amely megkönnyíti majd az azonosítást.

Az említett áldozat felkutatásával már jóval nehezebb dolguk van a hatóságoknak: azt nem részletezte a gyilkos, pontosan hol temette el áldozatát, márpedig a környéken sok építkezés van. Az is nehezíti a nyomozást, hogy a régióban nincs olyan eltűnési ügy, amely megoldásra várna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik