Gazdaság

Megjelent a nyilatkozat a Magyar Közlönyben arról, hogy a német és a holland parlament bele akar szólni a magyar emberek életébe

Az Országgyűlés szerdán fideszes képviselők kezdeményezésére politikai nyilatkozatot fogadott el „a Magyarország érdekeivel ellentétes politikai nyomásgyakorlás elutasításáról” 141 igen, 36 nem szavazattal és 4 tartózkodással.

A döntés előzménye a dokumentum szerint, hogy „a német Bundestag 2022. november 10-én, a holland parlament pedig 2022. november 17-én olyan indítványt fogadott el, amely a Magyarországgal szemben indított kondicionalitási eljáráshoz kapcsolódóan kétségbe vonta a megállapodás komolyságát”.

A nyilatkozattal, amely visszautasítja „Németország és Hollandia zsarolását”, az Országgyűlés az unióval való tárgyalások folytatására és arra szólítja fel a kormányt.

A nyilatkozat csütörtökön meg is jelent a Magyar Közlönyben, szúrta ki a Telex. A politikai nyilatkozat többek között úgy szól:

Az Országgyűlés visszautasítja a német Bundestag és a holland parlament indítványában foglaltakat, visszautasítja Németország és Hollandia zsarolását, továbbá kiáll a hatályban lévő uniós szerződésekben foglalt jogokat és hatáskörmegosztást sértő kezdeményezésekkel szemben. Az ilyen illegális állásfoglalások rendkívül kártékonyak a tagállamok közötti kapcsolatok és az Európai Unió közös érdekei képviseletének szempontjából.

Továbbá azt írják: „Ahogy a magyar országgyűlés sem szól bele a német és a holland emberek életébe, úgy fordítva is ezt várjuk el a két ország törvényhozó és más intézményeitől. A kölcsönös tisztelet talaján állva utasítjuk vissza a törekvést, hogy Németország és Hollandia rákényszerítse hazánkéval ellentétes akaratát a magyar emberekre”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik