Aladics előadásában áttekintést adott a vállalkozásfejlesztési forrásokról, a különböző hitelekről és tőkejuttatási formákról. A vezérigazgató-helyettes bejelentette, hogy az MFB a szövetséggel együttműködve tervezi egy franchise-finanszírozási termék kidolgozását is, amelyet várhatóan a szövetség szeptemberi jubileumi nagyrendezvénye (konferencia, kiállítás és gála) keretében jelentenek be, illetve ismertetnek részletesen.
A főtitkári beszámoló, kiemelte az elmúlt 5 év franchise-pályázatait és a II. Nemzeti Fejlesztési Terv kapcsán folyó érdekérvényesítési konzultációkat. A szövetség szeptemberi eredményhirdetéssel kiírta az év franchise-rendszere, az év franchise-átvevője, valamint az év franchise-menedzsere díjakat. Továbbá létrehozta az etikus franchise-kultúra fejlesztéséért alapítványát, amely ugyancsak szeptemberben adja át a „franchise-kultúráért” díját.
Mégse lesz az enyészeté Schindler gyára, ami a holokauszt mellett a viharos 20. századnak is emléket állít
Oskar Schindler második, brünnlitzi gyára elhagyatottan áll Csehországban. De már nem sokáig: az egykori textilgyárból múzeum lesz, a munka jelenleg is folyik. Nyugdíjas brit önkéntesek is részt vesznek benne, őket kísértük el a Brno közelében lévő Brněnecbe.