Nagyvilág

Svédországban szociális alapon működő üzletek segítségével veszik fel a harcot az élelmiszerdrágulás ellen

Frederic Scheiber / Hans Lucas / Hans Lucas / AFP
Frederic Scheiber / Hans Lucas / Hans Lucas / AFP

Svédország az Európai Unió ötödik leggazdagabb országa. Energiaellátásának a földgáz mindössze csak 2 százalékát teszi ki, így relatíve jobban meg tudja védeni magát az orosz-ukrán háború által okozott gazdasági pusztítástól. A Guardian cikke szerint ennek ellenére a jelenlegi globális tendenciák és a háború súlyosbította gazdasági helyzet ott is érezteti hatását. Az élelmiszer- és az üzemanyagárak, valamint az energia árának növekedése a svédeket sem kíméli.

A 39 éves Johan Rindevall viszont az egyike azoknak az embereknek, akik megpróbálnak ez ellen tenni valamit. Rindevall korábban a tech iparban dolgozott, ma viszont egy Matmissionen nevű, speciális közösségi szupermarketláncot üzemeltet Svédországban.

Segíteni a legnehezebb helyzetben lévőknek

A Matmissionen nyolc áruházból áll, ebből öt Stockholmban, kettő Göteborgban és egy Malmöben működik. Ezek a boltok olyan kiskereskedőktől és termelőktől adományozott élelmiszereket árusítanak, amelyeknek vagy hibás a csomagolása, vagy rövid a lejárati idejük, egyszóval alapvetően selejtnek számítanak. Megsemmisítésük hatalmas pazarlás lenne. A Matmissionen begyűjti ezeket az adományokat és rendkívül olcsón árulja, olyanoknak, akik a jelenlegi gazdasági helyzetben nem tudják már maguknak megengedi a hétköznapi szupermarketláncok árait – írja a Guradian.

Svédország is küzd a szegénység problémájával

– mondta Johan Rindevall. „Lehet, hogy nem beszélünk róla sokat, de attól még így van, és a helyzet idén még rosszabb lett.”

Ezzel együtt a szervezet hármas célt szolgál. Egyrészről megpróbálja visszaszorítani, vagy legalábbis limitálni az élelmiszerpazarlást. Másodszor új munkavállalókat tanít be, ugyanis az alkalmazottai 70 százaléka valamilyen munkaerőpiaci integráló program résztvevője. Harmadszor – és ez a legfontosabb – nagyon alacsony áron próbálja meg élelmiszerhez segíteni azokat, akik a leginkább rászorulnak.

Rindevall szerint a Matmissionen azonvan, hogy ügyfelei számára megpróbálja a megszokott vásárlási élményt nyújtani. A rászorulók megbélyegezettnek éreznék magukat, ha csak simán egy ingyenes ételosztásban vennének részt, ezért a Matmissionennél úgy döntöttek, hogy megengedik a rászorulóknak, hogy megvegyék, amit akarnak, de nagyon nagy árengedménnyel.

Ezekben az üzletekben tulajdonképpen bárki vásárolhat, de csak a regisztrált tagok jogosultak a legalacsonyabb árakra. Regisztrált tagok azok lehetnek, akiknek fizetése kevesebb, mint 11 200 korona (körülbelül 420 000 forint).

Svédországban sem egyszerű a helyzet

Bár Svédország az EU egyik legjobb szociális ellátórendszerével rendelkező országa, ezt a jóléti rendszert az elmúlt években folyamatosan csökkentették, tovább mélyítve a leggazdagabbak és a legszegényebbek közti szakadékot. Így egyre többen vannak kitéve az idén ősszel 8 százalékra nőtt inflációnak.

A háztartások bevételeit a nagymértékben növekvő energiaárak is tovább redukálják. Svédország áramellátásának ugyan több mint 75 százaléka víz-, atom- és szélenergiából származik, így sem mentesül az ukrajnai háború súlyosbító hatásai alól, és elszálltak az üzemanyag- és élelmiszerárak is.

Ezen a helyzeten próbál meg valamennyit segíteni a Matmissionen kezdeményezése, egyelőre úgy tűnik, hogy eredményesen: a tagok száma a januári 7200-ról, októberre elérte a 14700-at. Az új vásárlók legnagyobb része, mintegy 40 százaléka többgyermekes családokból, egyedülálló szülőkből és párokból áll.

A Matmissionen a tervek szerint tovább bővül, és új üzleteket nyit országszerte. A közelmúltban megállapodást kötött mind a svéd élelmiszer-kiskereskedők szövetségével, mind az élelmiszergyártók és -forgalmazók nemzeti szövetségével, akik garantálják az üzletlánc számára szinte az egész élelmiszerszektor támogatását.

Az egyetlen jó dolog a jelenlegi helyzetben, hogy mostanában olyan sokat beszélnek az élelmiszerárak hihetetlen növekedéséről, hogy többé már nem számít megbélyegzettnek az, aki nem engedheti meg magának a családja élelmezését. Ez többé már nem számít tabunak

– mondja Rindevall.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik