Sport

Pedrosa 2014-ig hosszabbított

pedrosa (pedrosa, )
pedrosa (pedrosa, )

Két évvel meghosszabbította szerződését a Repsol Honda csapatával Dani Pedrosa, így 2014 végéig biztosan a japánok alkalmazásában áll majd.

A spanyolok üdvöskéje, Dani Pedrosa aláírta új szerződését, melynek értelmében további két évet marad a Repsol Honda csapatának versenyzője. Csapattársának kilétét egyelőre homály fedi, de ami biztos, a regnáló világbajnok Casey Stoner idény végén visszavonul, így a helye megüresedik a Hondánál.

Pedrosa eddig remekül teljesít a szezonban, és annak ellenére második a világbajnoki pontversenyben (182 pont), hogy mindössze egyszer, a Német GP-n tudott futamgyőzelmet aratni. A listavezető honfitárs, Jorge Lorenzo egyelőre tíz futam után 23 pontos előnnyel vezet, köszönhetően kilenc dobogós helyének, öt győzelmének, a körbeverések, és Stoner nem túl kiegyensúlyozott teljesítményének, aki hol győz, hol dobogón sem végez. Az ausztrál 173 ponttal harmadik összetettben.

Pedrosa egyébként már régóta áhítozik egy MotoGP világbajnoki címre, a spanyol ugyanis nyert már a 125 és a 250 köbcentis kategóriában is vb-t, de a királykategóriában ez még nem jött össze neki. Idén még egyszer sem esett ki futamon, és kilenc dobogós helye azt mutatja, akár még meg is szorongathatja Lorenzót a végelszámolásnál.

“Nagyon örülök a szerződésem meghosszabbításának, hiszen már régóta a Honda alkalmazásában állok, és rengeteg a közös élmény. A kontraktusom így újabb két évre szól, és elmondhatom, hogy az egész karrierem a Honda körül forog. A 125-ös, a 250-es géposztályt is náluk töltöttem, és 2006 óta a MotoGP-ben is együtt dolgozhatunk. A világbajnokság még nyitott, és remélem, hogy végül megszerezhetem első vb-címem a királykategóriában is.” – mondta elégedetten a spanyol motoros.

Legközelebb augusztus 19-én mérkőznek meg a MotoGP ászai, akkor Indianapolis lesz a helyszín, ahol Pedrosa 2010-ben nyerni tudott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik