Élő Belföld

„Elég a megtorlásból!” – A kirúgott tanárokért tüntettek a Klebelsberg Központ előtt

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
  • Szerdán nyolc, korábban polgári engedetlenségben részt vevő fővárosi tanárt azonnali hatállyal elbocsátottak az állásából, köztük egy pályakezdőt is. Ezért szombat estére a Tanárok a Tanárokért csoport, a Pedagógus Egység, és a Tanítanék Mozgalom tüntetést szervezett a Klebelsberg Központ elé.
  • Az eseményen több ezren vehettek részt. A Klebelsberg Központtól az Arany János úti metrómegállóig, faltól falig sűrű tömeg volt a Bajcsy-Zsilinszky úton.
  • A tüntetésen a pedagógus szakszervezetek vezetői arról beszéltek, hogy számításaik szerint a jelenlegi 16 ezer fős tanárhiány 22 ezer főre duzzad majd.
  • Gyakorlatilag minden felszólaló azt üzente a pedagógusoknak, a szülőknek, a diákoknak, hogy álljanak ki az oktatásért, álljanak ki a tanárokért, és ne féljenek.
  • A kirúgások miatt polgári engedetlenség is indult, amihez egymás után kezdtek csatlakozni az iskolák. A szombati állás szerint 840 tanár kezdett határozatlan idejű munkabeszüntetésbe összesen 88 iskolában – 26 vidéki és 62 fővárosi intézményben – a Tanárok a tanárokért Facebook-csoport összesítése szerint, de ez a szám folyamatosan növekszik az új iskolák csatlakozásával.
  • Solymoss Miklós, az Eötvös József Gimnázium tanára Klebelsberg Kunót idézve arról beszélt, „sok ország ment már csődbe, amelyik a hadászatra erején felül költött, de még egy sem, amelyik az oktatásra. Ezután Pintér Sándortól is idézett, aki szerinte fenyegetésekkel, arctalan terrorral, gumibot-logikával igyekszik rendet teremteni. Egyben megüzente a miniszterelnöknek az a rossz híre van, hogy ezt a generációt örökre elvesztették.
Mohos Márton / 24.hu

Az összes kirúgott tanárt a színpadra szólították

Tizenketten jelentek meg a tizenhárom kirúgott tanárból.

„Veletek vagyunk!” – skandálták a tüntetők. „Folytassátok, folytassuk a harcot. Tartsatok ki!” – kiabálták a hallgatóságból.

Palya Tamás a Kölcsey Ferenc Gimnázium két hónappal ezelőtt elbocsátott tanára beszélt elsőként, aki a tanároktól, a szülőktől és a diákoktól is megkérdezte, hogy

jól járt-e a közoktatás az ő kirúgásukkal?

Mindhárom esetben zengett a válasz, hogy „nem”.

Mohos Márton / 24.hu

Ezután egymás után adták a szót a tanárok egymásnak.

Gyakorlatilag mindenki azt üzente a pedagógusoknak, a szülőknek, a diákoknak, hogy álljanak ki az oktatásért, álljanak ki a tanárokért, és ne féljenek!

Majd Molnár Áron színész lépett a színpadra, aki azt skandálta a tömegek, hogy „nincs hatalmad felettem”. Ezután rappelni kezdett.

„Legyetek engedetlenek, sztrájkoljatok, tagadjátok meg a munkát”

Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium matematika, fizika és biológia szakos tanára, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, és a szervezet másik alapítója, a Kölcsey Ferenc Gimnázium szeptember végén elbocsátott franciatanára, Törley Katalin léptek színpadra.

Arról beszéltek, hogy a kormány a tanárokban találta meg új ellenségét, velük szemben hergelik a közvéleményt, megtorlás, gonoszság motiválja az elbocsátásokat, fenyegetéseket, miközben a kormány „szétrohasztotta” az oktatást. Pilz Olivér szerint azért is kerültek a hatalom célkeresztjébe, mert el akarják terelni a figyelmet a megélhetési válságról, a katasztrofális gazdasági helyzetről, hogy nincs tojás a boltokban, benzin a kutakon, és még az uniós pénzek sem érkeznek meg Magyarországra.

Mohos Márton / 24.hu

Törley Katalin szerint a kormány a diákokat agyatlan báboknak tekinti, ha azt hiszi, hogy tanárok kényszerítik bele őket a tiltakozásokba. – Ez aljas, cinikus, ordas nagy hazugság, amelynek célja a társadalom megosztása – mondta. Kifogásolták, hogy Orbán Viktor, Pintér Sándor csak hallgat, miközben ők a felelősek a válságért, amely érinti az egészségügyet, a szociális szférát, az oktatást, a kulturális szektort, ahol sorra zárnak be az intézmények.

Nem Soros miatt, nem a háború miatt, nem a migránsok miatt, nem 12 éve véget kormányok miatt történik mindez, hanem miattuk

, – jelentették ki, kifejtve véleményüket, hogy ez nem kormányzás, hanem erőszak, abúzus, hatalomgyakorlás.

– Tűnjenek el a csinovnyikok, a rendszer pribékjei – üzentek a tankerületi vezetőknek, Hajnal Gabriellának, akiket személyes felelősség terhel a tanárok elbocsátásáért. „Hol van ezeknek az embereknek a gerince? Milyen eredmények alapján veszik fel milliós jutalmaikat” – kérdezték.

Mohos Márton / 24.hu

Felszólították a tanári társadalmat, hogy vonják felelősségre az igazgatókat, akik nem engedik, hogy véleményt nyilváníthassanak. Felszólították a szülőket, hogy tegyenek panaszt a tankerületnél a nem megfelelő oktatás miatt, a szakszervezeteket, hogy tiltakozzanak, a választókat, hogy kérdezzék meg képviselőiktől, mit tesznek a gyerekekért.

Keressük a felelősöket, követeljük az elszámoltatást!

– jelentették ki. Amíg felelősök , a tankerületi igazgatók, Hajnal Gabriella , Maruzsa Zoltán, Pintér Sándor és Orbán Viktor maguktól nem távoznak, nekünk kell folytatni a tiltakozást, eredmény csak kitartással és összefogással lehet elérni – mondták.

Legyetek engedetlenek, sztrájkoljatok, tagadjátok meg a munkát, vállaljatok szolidaritást, mert tanítani menő és jó, de nem mindegy, hogy h hogyan és milyen országban, és milyen rendszerben. Le a diktatúrával – mondták végül.

„A cigányságot leválasztották az edukációról”

Orsós János pedagógus sok ezer cigány diák tapasztalatát hozta el. Mint mondta, hogy több évtizede jelezték, hogy gyerekek sokasága esik el informatikai és idegen nyelv oktatástól. Ahhoz, hogy tisztességes adófizető polgárok legyen, tanárokra van szükség.

Beszélt arról, hogy a cigányságot leválasztották az edukációról a rendszerváltás óta, pedig – ahogy fogalmazott – az lenne a normális „hogy az én gyerekem és a te gyereked egymás mellé ül a padban és ugyanazt tanulja”.

Noár Pankotai Lilivel üzente: Tökömet bele az ideológiákba

Szolidaritás – kiabálta a mikrofonba Pankotai Lili, akinek egy korábbi megmozduláson elmondott beszéde miatt kellett távoznia egy pécsi egyházi gimnáziumból és Molnár Áron színész, mire a tömeg velük skandálta a szólamot.

Felszólalásuk egy közös performansz volt. Beszéltek arról, hogy az oktatás, az egészségügy, a szociális szféra és a kultúra nem a jobb- vagy a baloldal ügye, nem fővárosi vagy vidéki ügy, hanem ezek közös nemzeti ügyeink

Mohos Márton / 24.hu

Petőfi Sándor Mit nem beszél az a német című verséből üzenték: „Foglalod a kurvanyádat, / De nem ám a mi hazánkat!

Ezt követően Pankotai Lili költeménye hangzott olyan, olyan sorokkal, mint „tökömet bele az ideológiákba”. Kifogásolták, hogy ha a diákok kiállnak magukért, akkor megkapják, hogy „kommunista libsik”.

„Azt mondják, ha engedetlenkedsz, eltörlünk”

Berta Beáta, a Karinthy Frigyes Gimnázium tanára következett, akit nem rúgtak, de hat kollégáját azonnali hatállyal küldték el. Felsorolta, hogy 13 tanárt rúgtak ki, de szerinte bár a hatalom mindent megtesz, hogy befogja a szájukat, nem félnek tőlük.

Sokáig féltünk, de eljött az idő, amikor már mi vagyunk a félelem szobrai, és eljött az az idő is, amikor rájöttünk, hogy ez így nem mehet így tovább. Mi élni akarunk, nem félni

– mondta.

Közölte, ellenséget látnak a tanárokban. Azt mondják, ha engedetlenkedsz, eltörlünk.

Szajki Bálint / 24.hu

A diákjaink, és az ország javára szeretnék végezni a munkájukat. Mondjuk ki újra, hogy a csend nem rend – tette hozzá.

Mint mondta, tovább nem akarnak és nem is tudnak csendben maradni. Tanítani akarnak, egyeztetni szerettek volna erről, de sokszori próbálkozásra sem kaptak választ, csak annyit, ha nem maradnak csendben, sorra megbüntetnek őket. Beszélte arról is, hogy az utóbbi időben sok iskola rengeteg tanára döntött úgy, hogy nem hagyja tovább, és beszünteti a munkát.

Mint mondta, a Tanárok a Tanárokért csoport azért jött létre, hogy a hozzájuk csatlakozókat megvédi, tehát senki sincs egyedül. Azt vállalták, hogy a hozzájuk csatlakozókat büntetés éri, közösen állnak ki a kollégák mellett, mert bárkivel megtörténhet az, ami a 13 kirúgott tanárral megtörtént. Ismertette, hogy mostanra már 750-nél is több tanár jelezte, hogy csütörtökön és pénteken munkabeszüntetésbe kezdett. Nem csak budapesti, és vidéki iskolákból is sokan csatlakoztak.

Minden iskolában vannak olyanok, akik ledobják a félelem láncait, és kiállnak magukért. Erre van szükség, ki kell állnunk magunkért, mert vétkesek közt cinkos, aki néma – mondta. Végezetül elmondta, tanár akar lenni, és nem áldozat.

„Miniszterelnök úr, miniszter úr, ezt a generációt örökre elvesztették” 

A diákok után az Eötvös-gimnázium két pedagógusát szólították a színpadra. Kapin Lilla pályakezdő tanárként vett részt a polgári engedetlenségben és ezért elbocsátották. A tanárnő emlékeztetett, hogy korábban Orbán Viktor is részt vett polgári engedetlenségben, ezért szerinte neki is le kellene mondania. – Én azt akarom, hogy ne kelljen elmennem – mondta a pedagógus utalva arra, hogy már minden család ismeretségi körében vannak olyanok, akik külföldön dolgoznak.

Mohos Márton / 24.hu

Solymoss Miklós, az Eötvös József Gimnázium tanára Klebelsberg Kunót idézve arról beszélt, hogy „sok ország ment már csődbe, amelyik a hadászatra erején felül költött, de még egy sem, amelyik az oktatásra. Ezután Pintér Sándortól is idézett, aki szerinte fenyegetésekkel, arctalan terrorral, gumibot-logikával igyekszik rendet teremteni.

Miniszterelnök úr, miniszter úr, egy rossz hírem lenne önök felé, ezt a generációt örökre elvesztették

– zárta beszédét.

„Tanár akarok lenni”

Az Egységes Diákfront, és az Adom diákjai léptek a színpadra. Darida Lili, Bodor András, Bozai Ákos.

Darida Lili arról beszélt, hogy szerdán reggel, még az volt a legnagyobb baja, hogy témazárót kéne írnia aznap, de napközben kiderült, hogy újabb tanárokat rúgtak ki, és egyértelmű volt, hogy ezt nem hagyják. Tüntetésre mentek, virrasztottak, és azokhoz az iskolákhoz mentek, ahonnan kirúgták a tanárokat. Mint mondta, hogy tanár akar lenni, de nem fog tudni majd visszatérni, mert leomlik az épület.

A tanáraimért, a diáktáraimért, a szüleimért, és a leendő tanárokért jöttem el

– mondta.

Mohos Márton / 24.hu

Diáktársa Bodor András, arról beszélt, hogy ahol polgári engedetlenséghez nyúlnak, ott már nagy a baj. Felszólította minden diáktársát, december 8-ára minden iskolába szervezzenek ülősztrájkot.

Bozai Ákos, az Adom diákmozgalomtól azt mondta, azért jött el, mert rohadtul elege van. Pedagógusokat megalázzák, megfenyegetik – mondta. Pintér Sándornak tette fel a kérdést, tudja-e, hogy nem nyolc követ dobott ki az ablakon, hanem nyolc életpályát törtek meg? Szerinte a diákok érdeke mögé próbálnak bebújni a kirúgásokkal. Vajon tényleg a diákok érdeke, hogy végzősök tanárait bocsátják el? – Címezte a tankerületi vezetőknek. Bocsai a december 9-ére szervezett tüntetésre hívott mindenkit.

Adományokat gyűjt a képviselő

Jámbor András párbeszédes képviselő szervezői mellényben egy adománygyűjtő ládikával járja a tömeget, a Tanítanék mozgalomnak gyűjt pénzt.

Több ezren lehetnek

A Klebelsberg Központtól az Arany János úti metrómegállóig, faltól falig elég sűrű a tömeg. Ez pár száz méter lehet.

Mohos Márton / 24.hu

A szülők finanszírozni fogják a tanárokat

Az egyik Karinthy Gimnáziumba járó diák apja arról beszélt a színpadon, hogy nem hagyják, hogy egyesével ledarálják a tantestületet. Mert nem lehet az, hogy végzős biológiai fakultációsok tanárát elvegyék, vagy a gyerekek nyelvtanárát. A szülők finanszírozni fogják a kirúgott tanárokat, hogy tanítsanak. Javasolta, hogy a többi iskolában is kezdjék el ezt felmérni, mert lehet erre számítani. Nem hagyjuk, hogy egy iskolát szétverjen a cinikus hatalom – mondta, hozzátéve, hogy minden jogi és jogon kívüli eszközt meg fognak ragadni.

Eltökéltek vagyunk, mert a gyerekeinkről van szó!

– mondta.

Szajki Bálint / 24.hu

„A szegénységet vállalja, aki pedagógusnak megy”

A Pedagógusok Szakszervezetének, és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének képviselői, Szabó Zsuzsanna, és Nagy Erzsébet mondott beszédet elsőnek. Elmondták, nagyon dühösek, mert a pedagógusok hivatástudata tartja csak felszínen az oktatási rendszert, ami egyébként már összeomlott. Elhangzott, hogy a kormány egyetlen képviselője, és az oktatásért felelős államtitkára sem állt ki eléjük.

A szegénységet vállalja, aki pedagógusnak megy

– mondták.

Mohos Márton / 24.hu

Nemrég egy tanár zokogva mesélte nekik, hogy el kell, hagyja a pályát, mert nem tud megélni. Számításaik szerint a jelenlegi 16 ezer fős tanárhiány 22 ezer főre duzzad majd. Ki fog holnap tanítani? – Tették fel a kérdést. Megköszönték a szülők és a diákok támogatását, egyben megüzenték a kormánynak, nem félnek, nem hagyják, folytatják.

Szerintük teljesen találomra választották ki a szerdán kirúgott 8 tanárt. Ellehetetlenül az oktatás, de közben egy sor iskolában egyre bátrabbak.

Azt mondták, a sztrájkot valóban ellehetetlenítették. Csakhogy van egy kulcsszereplő, a szülő. Tehát, ha szülőket megkérik, hogy a gyereket a sztrájk napján megkérik, hogy ne küldje a gyereket az iskolába, akkor nem is kell tanítani, és nincs kire felügyelni.

Pedagógusok szervezkedjetek, szülők álljatok mellénk!

– mondták. Egyben emlékeztettek, hogy december 8-án sztrájk lesz, december 9-én tüntetés.

17:04

A két pedagógusszakszervezet vezetője egyszerre állt színpadra.

“A pedagógusok hivatástudata tartja még életben a közoktatás rendszerét. Aki tanárnak áll az a szegénységet választja” – hangzott el.

17:04

Gyászzenével várják a tüntetőket, a Bajcsy-Zsilinszky úton álló színpadhoz. Törley Katalin, a Kölcseyből korábban kirúgott franciatanára lépett elsőként a színpadra. Elmondása szerint a Deák térig ér a tömeg.

Mohos Márton / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik