Sport

Stoner nem áll rajthoz Csehországban, megműthetik

casey stoner (casey stoner, )
casey stoner (casey stoner, )

Kénytelen lesz kihagyni Casey Stoner a Cseh GP-t, öt nappal ezelőtt Indianapolisban elszenvedett bokasérülése miatt pihenőre fogták orvosai.

Casey Stoner az idény elején még méltán remélhette, hogy megvédheti 2011-ben szerzett világbajnoki címét a MotoGP-ben, és így bajnokként vonulhat vissza. Azonban jött a Yamaha és Jorge Lorenzo, később pedig a csapattárs Dani Pedrosa, majd egy bokasérülés, és a vérmes remények szertefoszlani látszanak.

Az ausztrál motorosnak nem sikerült megismételni a Laguna Secában aratott sikert az Egyesült Államok másik felén, Indianapolisban. Stoner, bár heroikus küzdelemben végül negyedikként végzett az edzésbalesete után is, orvosai tanácsára már hazautazott Ausztráliába.

A 26 éves versenyző csapata hivatalos úton tudatta a kialakult helyzetet.

„Casey Stoner csütörtök délután elhagyja Brnót, és orvosai tanácsára Ausztráliába utazik a bokasérülése miatt” – állt a Repsol Honda közleményében. Egyes hírek szerint meg is kell műteni a pilótát.

Egyelőre nem tiszta, hogy mennyi időt lesz kénytelen kihagyni, azonban a címvédéshez ezután óriási szerencse kellene Stonernek. Pedrosa egyre jobb formában van, legutóbbi győzelmével felzárkózott Lorenzóra, az ausztrál pedig éppen emiatt kezdett el leszakadni a pontversenyben riválisaitól. A kétszeres világbajnok 21, illetve 39 ponttal van lemaradva a két spanyoltól.

A Cseh GP időmérője augusztus 25-én, szombaton lesz Brnóban, a versenyre vasárnap kerül sor.

Stoner bukása Indianapolisban:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik