Sport

Szalayék bekezdtek a Selyemút-ralin

szalay (szalay balázs, )
szalay (szalay balázs, )

Szalay Balázs és Bunkoczi László tizedikként ért célba az elsõ szakaszon

„Jobban nem is alakulhatott volna számunkra ez a nap, hiszen itt vagyunk a célban – mondta Szalay Balázs a volgográdi táborban. – 25 km volt hátra a szakaszból, amikor eltört a jobb hátsó féltengely, és attól kezdve küszködtünk egy kicsit, fõleg, hogy az utolsó 50 km-t homokon kellett megtennünk. Nem voltak dűnék, de mély homokon autóztunk, amelyen alig mertem fékezni, nehogy megálljunk és soha többé ne induljunk el…”

Végül azonban még a gondok ellenére is tizedikként ért célba a páros, vagyis a navigátor, Bunkoczi László magában mormolt imái eredményre vezettek.

„Az elsõ kétszáz kilométeren egyedül a navigáció okozott nehézséget, mert hirtelen irányváltásokra volt szükség, nagyon könnyen el lehetett tévedni, szerencsére mi nem veszítettünk szinte semmit. Utána következett a mély homok, második-harmadik sebességi fokozatban haladtunk, nagy fordulatszámon pörgetve a motort, ami egyébként nagyon jól mûködik, az autónknak úgy látszik, jót tesz az orosz levegõ, mert teljesen megtáltosodott… A végén aztán a féltengely miatt a méterszámlálónk is megadta magát, úgyhogy bár láttuk a célt, az út nem oda vezetett, így jobb híján árkon-bokron át közelítettük meg, de szerencsére az Antara jól bírta” – mondta az Opel Dakar Team pilótája.

Eredmény – Selyemút-rali, 1. szakasz (Ryazan–Volgográd, 878 km, szelektív: 258 km)

Autósok:
1. Borisz Gadaszin, Dan Sjemel (orosz, G-Force Proto) 2:55:52 óra
2. Schlesser, Zsilcov (francia, orosz) 11 másodperc hátrány
3. Alvarez, Graue (argentin, Toyota Hilux) 1:25 perc h.
…10. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Dakar Team, Opel Antara) 13:59 p h.
…35. Liszi László, Sin Zoltán (4×4 Off Road Club, Mitsubishi Pajero) 40:25 p h.
…67. Fazekas Károly, Horn Albert (4×4 Off Road Club, BMW X5) 1:35:26 óra h.

Kamionosok:
1. Eduard Nyikolajev, Szergej Szavosztyin, Vlagyimir Ribakov (orosz, Kamaz) 3:00:55
2. Loprais, Bruynkens, Deenen (cseh, belga, belga, MAN) 4:32 p h.
3. Margyejev, Beljajev, Mirnij (orosz, Kamaz) 6:04 p h.,
Kovács Miklós, Tóth Tamás és Tóth György még nem ért célba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik