Kultúra

Szexuális zaklatás miatt emeltek vádat a Squid Game 78 éves színésze ellen

Netflix
Netflix

O Jongszu, a koreai színész, aki nemrég Golden Globe-ot nyert a Squid Game című sikersorozatban nyújtott alakításáért, szexuális visszaéléssel kapcsolatos vádak miatt áll bíróság elé. A Szöulhoz közeli Szuwonban működő ügyészség pénteken hozta nyilvánosságra, hogy egy nappal korábban vádat emeltek O ellen. A 78 éves színész a gyanú szerint 2017 közepén illetlenül fogdosott egy nőt.

Az állítólagos áldozat tavaly decemberben tett feljelentést O Jongszu ellen. A hatóságok áprilisban lezárták az ügyet, de az áldozat kérésére újra napirendre vették – írja a Yonhap hírügynökségre hivatkozva a Variety. Az ügyészek által kihallgatott Oh tagadta a vádakat.

Csak fogtam a kezét, hogy körbevezessem a tó körül. Bocsánatot kértem, mert [az illető] azt mondta, hogy nem csinál belőle felhajtást, de ez nem jelenti azt, hogy elismerem a vádakat

– mondta az ügyről O.

Az 1944-ben született O Jongszun korosztálya egyik legjobban foglalkoztatott színésze, akinek a Squid Game előtti legismertebb filmszerepe az öreg szerzetes volt Kim Ki-duk sokat díjazott Tavasz, nyár, ősz, tél… és tavasz című filmjében.

A Netflix Squid Game című sorozatában O a túlélési verseny legidősebb résztvevőjét alakította. A szerepért Golden Globe-díjat kapott a legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerésért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik