Sport

GP3-as takarítás a Hungaroringen

kiss pál tamás (kiss pál tamás, )
kiss pál tamás (kiss pál tamás, )

Kiss Pál Tamás 9. lett a Forma-1-es Magyar Nagydíj betétprogramjában szereplő GP3-as verseny szabadedzésén.

A 2012-es Magyar Nagydíj hétvégéjének programja péntek reggel 8 óra 30 perckor a GP3 45 perces szabadedzésével vette kezdetét, így a magyar szurkolóknak nem kellett sokat várniuk arra, hogy láthassák a Hungaroringen száguldani a hétvége magyar fõszereplőjét, Kiss Pál Tamást. Az Atech CRS GP pilótája végig a top5 közelében szerepelt, végül a 9. helyen zárta a tréninget.

Annak, hogy a GP3 szabadedzése jelentette a Magyar Nagydíj abszolút nyitóprogramját a pályán, egy hátulütője is volt a fiatal pilóták számára, hiszen most nekik kellett „letakarítaniuk” a még poros aszfaltcsíkot. Ez persze Kiss Pál Tamást zavarta a legkevésbé, õ így is rendkívüli módon élvezte a vezetést hazai közönsége előtt, és pozitív módon hangolt a hétvége további részére.

Kiss Pál Tamáséknak most egy egész napjuk lesz a szabadedzésen gyûjtött adatok kielemzésére, hiszen a GP3-as Magyar Nagydíj idõmérõ edzését szombat reggel 9 óra 45 perctől rendezik, míg az elsõ futam 17 óra 20 perckor rajtol majd el.

„Túlságosan csúszott a pálya, úgyhogy nem volt az igazi, de így is élveztem. Az elején direkt vártunk húsz percet, hátha a többiek letakarítják elõttünk az aszfaltot, de még várhattunk volna, mert a végén kezdett rohamosan javulni a pálya, és akkor lehetett igazán jó köridõket futni. Az eredményeket most nem is kell túlértékelni, azok a pilóták végeztek elöl, akik a végére idõzítették a gyorsköreiket, ráadásul ilyen poros pályán már úgysem fogunk menni többé ezen a hétvégén – mondta a 21 éves magyar pilóta – Az autó végre olyan volt, amilyenre régóta vágytam. Az elejétõl kezdve jól mozgott, nem volt alulkormányzottság, úgyhogy most van egy olyan kiindulási alapunk a hétvégére, ami nagyon tetszik. Persze az adatokat még most fogjuk megnézni, és biztosan kell még finomítanunk a beállításokon, mivel sokat fog még változni a pálya állapota a hétvége elõrehaladtával. Az utolsó kanyar újra lett aszfaltozva, úgyhogy arra számítok, hogy ott például mindenki rengeteget gyorsul majd a szombati idõmérõre.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik