Kultúra

Újra énekelt a sztrókon átesett Révész Sándor

Zih Zsolt / MTI
Zih Zsolt / MTI

Márciusban sztrókkal szállították kórházba Révész Sándort. A Generál és a Piramis egykori énekesének a jobb oldala is lebénult egy időre, szerencsére azóta az állapota sokat javult. A 69 éves énekes most már újra mikrofon mögé is állhatott, mert egy reklámban újra elénekelte az Ajándék című Piramis-slágert.

Megtiszteltetés volt a számomra, amikor ez az óriás cég megkeresett. Felvázolták az elképzeléseiket, végighallgattam őket, s azonnal igent mondtam. Hiszen nem kértek tőlem mást, mint amit mindennél jobban szeretek, vagyis, hogy énekeljek. Ráadásul egy olyan dalt, amelynek máig érvényes üzenete van, különösen közeledve a szeretet ünnepéhez. Voltak persze kikötéseim, amelyek közül a legfontosabb, hogy Menyhárt Jánossal, a kiváló gitárossal, a remek zenésszel, Menyussal dolgozhassak együtt, hogy ő irányítsa majd a hangszerelést, és a régi, legendás dal újratervezését

– mondta a Blikknek Révész, akit a Vodafone keresett meg a felkéréssel. A felvétel október végén már el is készült, és a reklámban hallható rövidebb verzió mellett rövidesen a teljes szám is megjelenik majd. Arra a kérdésre viszont az énekes még nem tudott válaszolni, mikor koncertezhet újra.

Ami rajtam múlik, amit én megtehetek, azt mind meg is teszem azért, hogy újra egészségesnek vallhassam magam

– mondta az énekes, aki a közelmúltban covid-fertőzésen is átesett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik