Élet-Stílus

Három gyerek ült az ittas férfi által elrabolt autóban

A pennsylvaniai férfi egy Walmart parkolójából kötötte el a terepjárót, de az abban ülő három gyermek sikeresen tárcsázni tudta a 911-et.

Három gyermek is ült abban a terepjáróban, amit egy férfi kötött el a gettysburgi (Pennsylvania) Walmart-áruház parkolójából.

A 15, 12 és 7 éves gyerekek édesapja éppen csak bement az áruházba, amikor a 44 éves elkövető beszállt a Toyota RAV4 típusú autóba és elhajtott a parkolóból.

A gyerekek ezután könyörögtek az elrablójuknak, hogy álljon meg, vagy legalább lassítson, de az nem foglalkozott velük – bizonyos szempontból szerencséjükre, hiszen az sem hatotta meg a férfit, hogy

a gyerekek tárcsázták a 911-es segélyhívószámot, és folyamatos visszajelzést adtak a hatóságoknak az aktuális helyzetükről.

A rendőrök így üldözőbe tudták venni a közel 200 kilométer per órás sebességgel haladó gépjárművet. Végül az egyik járőrautó valahogyan a lopott járművet vezető férfi elé tudott kerülni, aki ezután kénytelen volt lelassítani és megállni.

Az alkoholszagot árasztó, bevérzett szemű sofőrt bilincsben vitték el, többi között emberrablás, gépjárműlopás, ittas vezetés miatt kell majd felelnie. A bírósági jegyzőkönyv szerint a vádlott tisztában volt vele, hogy gyermekek is ültek az autóban, de ez nem érdekelte. A járművet azért lopta el, mert a sajátjából kifogyott a benzin, és Harrisburgbe szeretett volna eljutni, hogy heroint vásároljon magának.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik