Belföld

Media1: a fél szerkesztőség távozik a Napi.hu-tól

A Media1 információi szerint az Index testvérlapjához, az Indamediához tartozó Napi.hu 15 fős szerkesztői gárdájából ketten felmondtak (köztük Szabó Dániel főszerkesztő-helyettes), hat embertől pedig megválik a lapvezetés. A lap szerint a távozók közül többen tisztogatást emlegetnek.

Szabó Dániel azt követően távozik, hogy nemrégiben leváltották a lap éléről Domokos László főszerkesztőt. Távozik továbbá Vámosi Ágoston is, a Media1 szerint mindketten már a felmondási idejüket töltik.

A nap folyamán egymás után hívogatják be a munkatársakat, így derül ki végül, hogy ki az a hat fő, akivel nem dolgoznak tovább azokon túl, akik már a felmondási idejüket töltik. Ez azt jelenti, hogy a tizenöt fős eddigi stábból heten maradnak, de a további távozások sem zárhatók ki a következő időszakban. A szerkesztőség tagjai közül többen úgy vélik, hogy a hirtelen jött leépítés oka az, hogy a szerzőgárda szembe került Mucsányi Mariannával, a Kossuth Rádió volt csatornaigazgatói posztjáról érkező indamediás tartalomigazgatóval, aki ezért úgy döntött, hogy inkább leváltja a szerkesztőség jelentős részét.

Információk szerint szintén nem marad a lapnál a nemrég érkező tartalomfejlesztési igazgató, Illisz László sem, ő egészségügyi problémáival indokolta a távozását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik