Belföld

Lezárták a belvárosi Jókai teret

Még hétfőn szakadt le egy faág a parkban, az önkormányzat szerint az egyébként egészségesnek tűnő fa egy játszóteret is veszélyeztet. Az autóforgalom zavartalan.

A VI. kerületi közparkban még hétfő délután egy hatalmas faág zuhant 30 méter magasból egy padra. A padon ugyan éppen pihent valaki, mégsem szenvedett sérüléseket. A fa, amely az önkormányzat szerint egészségesnek tűnt, nem messze áll a játszótértől, ahol a baleset idején nem játszottak gyerekek. Az önkormányzat az esetet követően azonnal lezáratta a teret a járókelők elől, az autóforgalom azonban továbbra is zavartalan. A Főkert Zrt. munkatársai megkezdték a tér fáinak a gallyazását, hogy elejét vegyék a további baleseteknek.

A felújított Jókai teret 2006 szeptemberében adták át a közönségnek, a park rekonstrukciójára a VI. kerület 15 millió forintot fordított. A felújítás előtti években számos civilszervezet tiltakozott a Jókai térre tervezett ötszintes mélygarázs terve ellen, mert a beruházás miatt ki kellett volna vágni az ott álló fák egy részét. A Fővárosi Bíróság 2006 májusában helyezte hatályon kívül a térre tervezett mélygarázs építési engedélyét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik