Szórakozás

Ázsia Expressz: a műsorba visszatérő Nemazalány és Szlépka Armand nyerték a döntőt

tv2
tv2
Lesz helye a tízmillió forintos fődíjnak.

Befejeződött az Ázsia Expressz: a döntőbe eredetileg Kiss Ernő Zsolt és felesége, Nyári Darinka megmérkőztek volna a Mérai KataGyebnár Csekka duóval, de utóbbi kórházba került, így nem versenyezhetett. Helyüket átadtak az egy nappal korábban kiesett Nemazalánynak és Szlépka Armandnak.

Utóbbiak éltek a lehetőséggel: győzedelmeskedtek az Ázsia Expressz döntőjében.

Hajnali hatkor keltettek, hogy álljunk készen, mert ott vagyunk a fináléban. Ekkor hallottuk, hogy Csekka az éjszaka közepén rosszul lett és sajnos nem tudja folytatni a versenyt. Persze örültünk az új esélynek és mindent megtettünk a győzelemért. Amikor kiestünk a döntőt megelőző nap, visszakaptuk a telefonunkat, felhívtam a nővéremet, aki azt mondta, nem igazságos, hogy így érjen véget ez a kaland

mondta Szlépka Armand az nlc-nek.

A fődíjért járó tízmillió forinttal elárulták, mit terveznek:

Nagyon sok tervünk van és teszünk is érte, hogy elérjük a céljainkat. Fanni meg akarja csinálni a jogosítványát, szeretnénk venni egy kocsit, valamint gondolkozunk egy közös vállalkozásban.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik