Belföld

Orbán: az időt ne lopják már el tőlünk!

Orbán Viktor szerint a pécsi polgármester-választás megmutatta, hogy az ország túl van a bal- és jobboldali megosztottságon. Ugyanakkor lehetetlennek tartaná, hogy egy előrehozott választás esetén a kormányzati idő lerövidülne. „Ellopták már a vagyont, a reményt (...), már az időt is lopják?” – tette fel a kérdést.

„A mostani választási eredmény arról szól, hogy az emberek nem aszerint szavaznak balra vagy jobbra, egyik vagy másik jelöltre, hogy magukat bal- vagy jobboldalinak gondolják, sőt már lassan nem is aszerint, hogy hova szavaztak korábban, egyetlen dolog érdekli őket, hogy hogyan fogunk kikeveredni abból a helyzetből, amiben most Magyarország van” – mondta Orbán Viktor, aki a Fidesz elnökségi ülése után a pécsi időközi polgármester-választáson győztes Páva Zsolttal együtt tartott sajtótájékoztatót.

Orbán Viktor úgy vélte, hogy a változást akarók párthovatartozásra, ideológiára tekintet nélkül egy irányba szavaznak, ha van megfelelő jelölt és program, így Magyarország maga mögött hagyhatja a megosztottság korszakát, és a „változást akarók összefogása létrehozhatja az új többségen belüli együttműködést”.

A Fidesz elnöke a pécsi eredmény kapcsán ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy ha a változást akaró jobboldaliak egy irányba szavaznak, akkor nagyarányú győzelem születik, ezért minden olyan kísérlet, amely megpróbálja megosztani, farigcsálni, forgácsolni az egyébként masszív jobboldali szavazóközösséget, az valójában a baloldal malmára hajtja a vizet.

Veszett fejsze nyele

„Egységesnek kell lenni, és akkor ilyen arányú győzelem, ami Pécsett bekövetkezett, nem marad el, és máshol is valószínűsíthető” – jelentette ki a pártelnök, aki ugyanakkor nemmel válaszolt arra a kérdésre, reálisnak tartja-e, hogy a Fidesz a pécsi eredményhez hasonlóan kétharmados többséget érjen el egy országgyűlési választáson is.

A pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programról Orbán Viktor azt mondta: a „veszett fejsze nyele után kell kapni”, ugyanakkor mindent megtesznek az ügy érdekében, így ha a parlament elé olyan javaslatot nyújt be a kormány, amely gyorsítja a programot, akkor a Fidesz mindenben támogatni fogja a pécsieket.

Páva Zsolt azt mondta, készen áll arra, hogy a hátralévő másfél évben végrehajtsa programját. Utalt arra, hogy adódhatnak belső konfliktusok, így a közgyűlési többség kapcsán is, de ő nyitott az együttműködésre.

Orbán Viktor az előre hozott választások esélyét firtató kérdésre azt mondta: Magyarországnak új irányra van szüksége, és ez a parlament nem tud új irányt szabni Magyarország számára, ezért politikai változásra, új választásra van szükség.

Szerinte a Fidesznek egy lehetősége és kötelessége van, hogy készen álljon erre a megmérettetésre, a pécsi választás pedig azt mutatja, hogy Fidesz készen áll arra, hogy részt vegyen egy új választáson, és ha bizalmat kap, akkor végrehajtsa programját, kihozza Magyarországot a mostani nehéz helyzetből.

Arra a felvetésre, hogy előre hozott választások esetén lerövidülhet-e a négyéves kormányzati ciklus, Orbán Viktor azt mondta, hogy az alkotmányos rendszerben ellentmondás van, hiszen az egyik törvény szerint négy évre kap megbízást a kormány, a választási eljárásról szóló szabályok viszont azt mondják, hogy minden negyedik év áprilisában-májusában kell tartani a választást.

Már az időt is lopják

Hangsúlyozta, azt lehetetlennek tartja, hogy ha négy évre kap felhatalmazást a kormány, akkor a kormányzás csak három év öt hónapig tartson. „Azért az időt ne lopják már el tőlünk! Ellopták már a vagyont, a reményt (…), már az időt is lopják? Azért ez mégiscsak túlzás!” – jegyezte meg.

Szerinte ezért ezt az „alkotmányos feszültséget” fel kell oldani, mert rossz jogszabály-szövegezések készültek a rendszerváltás után, a feloldás pedig nem lehet más, minthogy a választópolgárok négy évre adnak lehetőséget a kormánynak.

Arra a kérdésre, hogy a pécsi választás az MSZP-re hogyan hathat, a Fidesz elnöke úgy vélte, hogy a mostani kormányon az idő túllépett, az elmúlt hét évben kialakult, a demokráciától lényeges pontokon eltérő „Gyurcsány-Bajnai-rendszer” reformálhatatlan. Biztos abban, hogy ha le tudják zárni ezt a korszakot, és Magyarország ismét demokratikus ország lesz, akkor ez a baloldalnak is „jót fog tenni”, hiszen a mostani „csúfos korszakot” már ők is szívesen lezárnák.

Arra a felvetésre, hogy az MDF Pécsett Szili Katalint támogatta, majd az MSZP-s jelölt veresége után visszakoztak, Orbán Viktor az MDF nevének említése nélkül úgy vélte, képtelen és abszurd helyzet, hogy odaáll egy párt egy jelölt mögé, majd a vereség után azt mondják, „én ott sem voltam”. Megjegyezte: ez nem Olajfa koalíció, hanem „szomorúfűz” vagy „bonsai”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik