A szociológiai vizsgálatot márciusban és áprilisban végezték el, négy önkormányzati körzetben, a fél éve indult rendőrségi program vizsgálatára. Ennek a felmérésnek része a biztonságérzet kutatása is, melyről speciális vizsgálatot is kért a rendőrség 2009-re.
A kutatásból kiderült, hogy a biztonságérzetet leginkább befolyásoló jogsértések Szegeden, a zaklatás, gépjárműfeltörés, gépjárműlopás, utcai garázdaság, randalírozás, testi épség megsértése, illetve a lakások biztonságát érintő veszélyek. A szubjektív biztonságérzet a most elvégzett kutatás alapján a kiemelt rendőrségi munka hatására nőtt, de a vizsgálat még nem zárult le tejesen, és az okok, illetve a javulás mértékének pontos meghatározása még hátravan.
A statisztika alapján ezekben a körzetekben az elmúlt időszakban a regisztrált bűncselekmények száma tizenöt százalékkal csökkent. Főleg a vagyon elleni bűncselekmények, tehát a lopás, lakásbetörés, rongálás bűncselekmények számának csökkenése a számottevő.
