Szórakozás

Béres Anett véget vetett a kapcsolatának, ami miatt nyáron részt vett az ayahuasca-szertartáson

Sajnálja, hogy öt évet pazarolt rá az életéből.

Béres Anett még júliusban vett részt egy ayahuasca-szertartáson, ami kis híján az életőbe került: a szeánsz másnapján az erdőbe menekült a hallucinációi elől, végül lezuhant egy magaslesről, életveszélyes sérüléseket szerzett.

Kapcsolódó
Béres Anett az ayahuasca-szeánszról: Én konkrétan a sátánt láttam
Egy magaslesről lezuhanva szerzett életveszélyes sérüléseket.

Az egykori ValóVilág szereplő néhány hete árulta el, hogy egy párkapcsolati probléma miatt döntött úgy, hogy részt vesz a teaszeánszon, ám a halálközeli élménye után átértékelte az életét, és mint kiderült, azóta véget is vetett a szóban forgó viszonynak.

Húszéves korom óta vágyom arra, hogy családom legyen, de mindig olyan férfiakat vonzottam be, akikkel nem volt közös jövőnk. A legutóbbi szerelmemmel is öt évig tartott a se veled, se nélküled viszony. Sajnálom, hogy ennyi időt pazaroltam rá, hogy nem voltam erősebb, nem bírtam lépni

mondta a Borsnak.

Hozzátette, a férfival többször is szakítottak, de mindig folytatták a kapcsolatot, amivel sehová sem haladtak, még az összeköltözésig sem jutottak el. Az exe nevét még a csuklójára is rátetováltatta, nemrég ezt is elkezdte eltávolíttatni a bőréről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik