Meglepő módon a kormánypárt követeli az ellenzéki vezetésű várostól, hogy lépjen fel egy kormányzati támogatással meghozott döntés ellen. Konkrétabban a Fidesz Hódmezővásárhelyi Szervezete üzent nyilvánosan a Márki-Zay Péter vezette önkormányzatnak, hogy mentse meg a postát.
Felszólítjuk Hódmezővásárhely városvezetését, hogy tüntetések helyett cselekedjen, mentse meg az ideiglenes bezárástól a három érintett vásárhelyi postát
– olvasható a Fidesz Hódmezővásárhely Facebook-oldalán.
Szerintük a jó anyagi helyzetben lévő Hódmezővásárhelynek nem lehet akadály, hogy elengedje a bérleti díjakat és felajánlja a helyi kisposták rezsiköltségének a kifizetését, megteremtve ezzel a lehetőséget a helyben élőknek a postai szolgáltatások további igénybevételére.
Hasonló tervvel állt elő Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere is. Ők egyedi bélyegeket csináltak, és azt mondták: két helyiségüket is ingyen adnák bérbe, sőt a gáz- és villanyszámlát is kifizetnék a postának, ha vállalnák, hogy nem zárják be az ott működő fiókjaikat. Eddig azonban semmilyen visszajelzést nem kaptak a javaslatra.