Sport

Alsógatyájába rejtett heroinnal kapták el a korábbi kézist a reptéren

Milos Medenicát, a Crvena zvezda korábbi kézilabdázóját letartóztatták a belgrádi repülőtéren, írja a szerb Sportal.

Medenica hol idegesen toporgott a sorban állva, hol fel-alá járkált, miközben a jegyeket ellenőrizték. Később kiderült, mi volt viselkedésének oka: nyolc gramm heroint akart magával csempészni az alsónadrágjába rejtve.

A reptéren járőröző rendőröknek tűnt fel Medenica, majd amikor megkérték, hogy fáradjon velük, akkor a korábbi sportoló először pánikolva telefonálgatni kezdett, majd üvöltözve azt kérdezte, miért akarják megnézni az útlevelét. Amikor el akarták venni tőle a telefonját, ellökte az egyik rendőrt, szaladni kezdett, és mivel mégy a pályafutása lezárása után is jó erőben van, csak a repteret biztosító különleges egység tudta végül elfogni. A kábítószer-birtoklás mellett a rendőri intézkedéssel szembeni ellenszegülés miatt is felelnie kell. Azóta szabadlábon védekezhet.

A cikk megjegyzi, hogy nem először kerül botrányba Medenica: még a Zvezda játékosaként egy meccset követően két tiltott szert is kimutattak a szervezetében, amiért eltiltották 2014-ben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik