Belföld

Szétrozsdásodott az elátkozott Sámándob szerkezete, megint áll az újjáépítés

mti
mti

Újabb fordulatokkal folytatódik a világkiállításra álmodott, milliárdokat felemésztő Sámándob hányatott története. A pavilont eredetileg 2015-ben Milánóban állították fel, majd hazahozták. A 2 milliárdos építési költség így legalább 336 millió forintos szállítással tovább emelkedett.

Az alkatrészek elvileg már 2017-ben megérkeztek Karcagra, hogy ott sztyeppemúzeummá alakítsák, de sok előrelépés eddig nem történt, mert a karcagi városvezetés nem erre akarta költeni a pénzét. Az önkormányzat tavaly augusztusban további 3,7 milliárdért megbízott meg céget a végleges elhelyezéssel, így a tervek szerint a reinkarnálódott építményt már idén át kellett volna adni, de ez nem fog megtörténni, mert nemrég úgy kellett módosítani a szerződést, hogy a kivitelező kapjon még 150 nap haladékot.

A K-Monitor vette észre, hogy a kivitelezőnek hibát kellett jelentenie az elöregedett acélszerkezetek miatt, amiket most újra le kellene gyártatni, ám az orosz-ukrán háború ezt is megnehezíti:

„2015. évi Milánói Világkiállítás magyar pavilonjának teherhordó acélszerkezet állapota nem megfelelő, azok elváltoztak, felületkezelésük elöregedett, a meglévő rétegek nem felelnek meg a vonatkozó szabványokban foglaltaknak. Mindezekből kifolyólag egyes szerkezeti elemek újra legyártás vált szükségessé, melyhez szükséges nyersanyag beszerzést megnehezíti az orosz-ukrán háború miatt kialakult negatív hatások, továbbá szükséges a megmaradt elemek beépítésre alkalmassá tétele. A fenti indokok alapján Vállalkozó kezdeményezte a Felek között létrejött szerződés teljesítésére nyitva álló határidejének 150 naptári nappal történő módosítását.”

A szerződésben szereplő 3,7 milliárdos ár egyelőre nem változott, de a K-Monitor megjegyezte, hogy a teljes életút költsége bőven 10 milliárd fölé mehet, és akkor még nem kezdődött el az üzemeltetés. (444.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik