Online kérdőívet kellett kitölteniük egy székesfehérvári középiskola diákjainak, melyben többek között arra kellett válaszolniuk, mennyire kedvező vagy kedvezőtlen a véleményük a NATO-ról, a Magyar Honvédségről, vagy éppen Orbán Viktorról – értesült a Népszava.
A portálhoz eljuttatott kérdőívben arra is rákérdeztek a középiskolásoknál, dolgozik-e valamelyik családtagjuk a médiánál, vagy van-e olyan rokonuk, aki tagja valamilyen politikai pártnak. A diákoknak arra is válaszolnia kellett, hogy
- mennyire büszkék magyarságukra,
- mennyire tartják fontosnak, hogy Magyarországnak erős hadserege legyen,
- továbbá, hogy megfontolnák-e a csatlakozását a honvédséghez.
A Népszava a Honvédelmi Minisztériumnál és a Belügyminisztériumnál is érdeklődött arról, ki rendelte meg a felmérést és pontosan mi a célja, ugyanis az nem derült ki, ahogy az sem, mennyi iskolát vontak be a kutatásba.
A belügy közölte, hogy nem tud a kérdőívről,
Az érintett intézmény igazgatójától sikerült megtudni, hogy a kutatás célja a fiatalok honvédelmi ismereteinek vizsgálata volt, de hogy ki rendelte meg a felmérést és kik fogják kiértékelni a válaszokat, nem volt hajlandó elárulni.