Belföld

Köddel indul a hét, aztán megérkeznek a felhők és a szél is

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Azért itt-ott várható egy kis napsütés is.

A jövő hét elején még alapvetően ködös időre kell számítani, de ahol a köd felszakadozik, több-kevesebb napsütés lehet. Szerdán egy front vastagabb felhőzete érkezik, és a hét második felében már felhős idő várható, a szél is megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet a hét első felében még 11-16 fok között alakul, a hét végén már csak 4-9 fok valószínű, hajnalban fagy is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn

az éjszaka képződő köd és rétegfelhőzet fokozatosan csökken, zsugorodik, azonban egyes tájakon tartósan borult, párás maradhat az idő, főként a Dunántúl nyugati felén – Sopron tágabb környezetét leszámítva –, az északi megyékben, valamint az Észak-Alföldön, míg másutt, ahol szakadozottá válik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre lehet számítani. A borult, párás területeken legfeljebb szitálás alakulhat ki, míg estétől a délnyugati megyékben gyenge eső, zápor kialakulására van esély. A déli szél Sopron térségében olykor megélénkül, míg másutt mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet a napos részeken 11 és 16, a tartósan borult, párás területeken 7-10 fok között ígérkezik.

Kedden

az éjszaka sokfelé képződő, terjeszkedő köd és rétegfelhőzet nagy része napközben is megmaradhat, közben vastagabb felhősávok is átvonulhatnak. Helyenként több-kevesebb napsütésre is számítani lehet. A szitálás mellett néhol eső is előfordul. A déli, délkeleti szél a Nyugat-Dunántúlon megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, párás tájakon 6 és 10, a kevésbé felhős vidékeken 11 és 15 fok között valószínű.

Szerdán

a köd és rétegfelhőzet zsugorodik, kisebb körzetekben lehetnek napos időszakok is, majd nyugat felől egy front vastagabb felhőzete érkezhet. A szitálás mellett szórványosan valószínű eső, zápor. A délnyugati, nyugati, majd az északi szelet időnként élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között várható.

Csütörtökön

vékonyodik, helyenként átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. Éjjel több, nappal kevesebb helyen valószínű eső, zápor. Az északi, majd délkeleti szelet időnként élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 fok között alakul.

Pénteken

nagyrészt erősen felhős vagy borult időre lehet számítani, több helyen előfordulhat eső, zápor. Északkeleten, a határ közelében, illetve a hegyekben néhol havas eső is lehet. Többfelé megélénkül a délkeleti, majd az északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +6 fok között várható, északkeleten lesz a hidegebb, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 9 fok között valószínű.

Szombaton

nagyrészt közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás. Szórványosan számítani lehet esőre, záporra. Néhol időnként megélénkül az északi, északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között valószínű.

Vasárnap

nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, szórványosan előfordulhat eső, zápor. Hajnalra ködfoltok képződhetnek. Néhol időnként megélénkül az északi, északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között valószínű.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik