Belföld

Pelczné a magyar anyákért szólt

A Fidesz szerint a kormány ahelyett, hogy megpróbálná beindítani a gazdasági növekedést, a családokon igyekszik behajtani a költségvetési hiányt; erről Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke, a párt nőtagozatának elnöke beszélt több száz résztvevő előtt a Fidesz által szervezett babakocsis tüntetésen a Parlament előtt.

„Azért jöttünk ma el ide, hogy felhívjuk mindazokra a brutális megszorításokra a figyelmet, amelyek minket, nőket mint anyákat, illetve mindazokat, akik számunkra fontosak, súlyosan sértenek” – fogalmazott. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: nem engedik, hogy „megrövidítsék a gyedet, a gyest, a családi pótlékot, hogy elvegyék a szocpolt, a családok, a gyermekek jövőjét”.

Pelczné Gáll Ildikó kifejtette: ha valaki azt hiszi, hogy a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormány kudarca véletlen, „ki kell, hogy ábrándítsuk, nem az”. Ez ugyanis – folytatta – a magyarországi szocialisták által fenntartott politikai iskola alapvető hibája. Ezek a kormányok felélték a jövőt, és felélik a jelent – tette hozzá.

Tiltakoztak a megszorítás ellen (Fotó: MTI)

Tiltakoztak a megszorítás ellen (Fotó: MTI)

Pelczné Gáll Ildikó beszédében utalt Gurmai Zita MSZP-s EP-képviselő szombati közlésére, miszerint a tüntetés nem gyermekeknek való, s az könnyen veszélyessé válhat. Gurmai Zita nem tudja, hogy nem illik riogatnia? – tette fel a kérdést a fideszes politikus, hozzáfűzve: „vagy éppen ellenkezőleg, (…) lehet, hogy nagyon is jól tudja, mivel és mikor fenyeget”.

A békés demonstráció végén a résztvevők pelenkákat akasztottak a Parlamentet körülvevő láncra, Pelczné Gáll Ildikó pedig egy petíciót adott át Szili Katalin házelnök egyik munkatársának. Az ellenzéki képviselő a petíció átadásakor a többi között elmondta: azt kérik Szili Katalintól, hogy érezze át a magyar anyák, családok, családalapítók problémáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik