Kultúra

Meghalt Douglas McGrath Oscar-jelölt forgatókönyvíró

ALBERTO PIZZOLI / AFP
ALBERTO PIZZOLI / AFP
Ő írta többek közt az Emma és a Lövések a Broadwayn forgatókönyvét, emellett színészkedett és rendezett is.

64 éves korában meghalt Douglas McGrath amerikai színész, forgatókönyvíró és rendező, akit karrierje során Oscarra, BAFTÁ-ra, Emmyre és Tonyra is jelöltek. A Variety értesülései szerint a színész november 3-án New Yorkban kapott szívrohamot, a halálhírt most hozták nyilvánosságra.

A texasi születésű McGrath a Saturday Night Live-ban kezdte pályafutását, majd tévésorozatokat írt. Később filmekre váltott, első munkája a Most jövök a falvédőről című vígjáték volt Melanie Griffith, John Goodman és Don Johnson főszereplésével. Az 1994-es Lövések a Broadwayn című filmért Woody Allennel együtt Oscarra jelölték. McGrath írta a Gwyneth Paltrow főszereplésével készülő Emma forgatókönyvét is.

Az írás mellett gyakran színészkedett is, többek közt Lena Dunham Csajok című sorozatában tűnt fel, de Allen Café Society című filmjében is szerepelt. Rendezései közt találjuk többek közt Mike Nichols rendezőről készített dokumentumfilmjét, amelyért Emmyre jelölték, de ismert volt rendezői munkásságáról a Broadwayn is, a Carole Kingről készített darabjával, a Beautifullal Tony-jelölt volt.

McGrath halála előtt az Everything’s Fine című általa írt önéletrajzi ihletésű off-Broadway darabban játszott John Lithgow rendezésében. A színész Twitteren emlékezett meg művésztársáról:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik