Nagyvilág

Macron ellen terveztek merényletet, bíróság elé állnak

Xose Bouzas / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP
Xose Bouzas / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Tizenhárom ultrajobboldali nézeteket valló embernek kell január 17. és február 2. között a párizsi büntetőbíróság előtt felelnie az Emmanuel Macron francia államfő ellen 2018 novemberében tervezett merénylet ügyében – közölte szerdán az ügyészség.

A vádhatóság terrorcselekmény előkészítésére létrejött bűnszövetkezet címén rendelte el a 22 és 62 év közötti gyanúsítottak bíróság elé állítását. Közülük egy nő és 12 férfi, és a Barjols elnevezésű Facebook-csoporton keresztül tartották a kapcsolatot egymással.

Az ügyben 2018. november 6-án indult eljárás, amikor is a radikális szélsőjobboldal több szimpatizánsát előállították. A nyomozás először 14 embert gyanúsított meg terrorista összeesküvéssel, de a négy évig tartó vizsgálat végén a rendőrök két emberrel szemben a vádak ejtését javasolták. A vizsgálóbírók végül 13 gyanúsítottat küldenek bíróság elé, s csak egy emberrel szemben ejtették a vádakat.

A november 8-i keltezésű határozatban, amelyet az AFP hírügynökség ismertetett, a vizsgálóbírók kiemelik: a Barjols-csoport tagjai által tervezett erőszakos cselekmények a közrend súlyos megzavarására törtek megfélemlítés vagy a terror útján. Mindennek keretében egyrészt az államfő és a kormánytagok elleni erőszakos cselekmények az intézményrendszer erőszakos megdöntését célozták, másrészt a szimbolikus helyek – mecsetek és migránsok csoportjai – kijelölésének a kormány által folytatott politika meggyengítése volt a célja.

A nyomozók akkor léptek közbe, amikor egyértelművé vált, hogy a Facebook-csoport egyik adminisztrátora, Jean-Pierre Bouyer részt akar venni az első világháborút lezáró tűzszünet 1918. november 11-i aláírásának 100. évfordulóján rendezett egyik megemlékezésen, ahol Emmanuel Macron is koszorúzott.

A gyanúsított a rendőrök által lehallgatott egyik beszélgetésen arról beszélt, hogy kerámiakéssel fog az államfőre támadni, mert azt nem érzékelik a fémdetektorok a beléptetésnél. A gépkocsiban, amellyel a helyszínre ment, egy tőrt és egy Bibliát találtak a nyomozók.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik