Gazdaság

Kevesebbet autózunk, de így is drágábban tankolunk

A Forensis felméréséből az is kiderült, hogy ragaszkodik kocsijához a magyar, továbbá a gázolajnál nincs már lélektani határ.

A válaszadók csaknem kétharmada kevesebbet használja autóját az üzemanyagárak elszabadulása nyomán, ugyanakkor több mint egyharmaduk ugyanannyit közlekedik, mint eddig. A többi között ez olvasható a Forensis Autóklub legfrissebb felmérésében. A társaság közleménye szerint a válaszadók 1,7 százaléka döntött úgy, hogy átmenetileg leteszi kocsiját.

Az autósok 43 százaléka többet költ üzemanyagra, mint egy éve, még azok is, akik már kényszerűségből csökkentették az autóhasználatot. Szinte mindenki igyekszik megtalálni a legolcsóbb üzemanyagot, így nem véletlen, hogy a sofőrök 90 százaléka továbbra is az ár alapján választ két azonos minőségű kút között. Időközben duplájára nőtt azok száma, akik a tankolás kedvéért utaznak külföldre, ősszel már a válaszadók 3 százaléka így próbált takarékoskodni.

Száz autósból hét már nem hagyományos üzemanyagot vásárol, emellett az autógázra váltást 3 százalék fontolgatja. A hajtóanyagok „lélektani áráról” is kikérték a közlekedők véleményét. Ennek alapján elmondható, hogy még mindig sokan vannak, akik 450 forint feletti áron is ugyanannyi gázolajat tankolnának, mint most. A benzinnél 420 forint a küszöb, ha e fölé kúsznak az árak, kevesebbet autóznának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik