Gazdaság

Az OTP-sek elbúcsúzhatnak a 12 százalékos betéti kamattól

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

December 16-ától nem létezik többé az egykori AXA megtakarítási számlája. A konstrukciót az OTP vitte tovább, de a legnagyobb magyar bank nyilvánvalóan megelégelte, hogy – még ha igen szűk körnek is – sokat kell fizetnie. Az OKÉ 7 ugyanis még most is látra szólóan hozhat 12 százalékot – írta az Azénpénzem.hu.

Szinte pontosan hat éve vált minden korábbi AXA-bankos az OTP ügyfelévé. A hitelesek éppúgy, mint a bankszámlások. Az OKÉ 1 és OKÉ 2 számlák helyett az OTP az OKÉ5 számlacsomagot adta, míg az OKÉ 3 és OKÉ 4 helyett lett az OKÉ 6. Az átállás után az ügyfeleknek nem kellett többet fizetniük, sőt egyes esetekben még könnyítést is jelentett az új csomag árazása. Az OKÉ betétszámla helyett jött az OKÉ 7. Rövidesen azonban minden érintett érzékeny búcsút vehet tőle. Az OKÉ Juniortól (ez akár babakortól 18 éves korig volt használható) az idén februárban kellett megtenni ugyanezt.

Az OTP most arról értesítette volt axás megtakarítási számlával rendelkező ügyfeleit, hogy az OKÉ 7 számlájukat 2022. december 16-i hatállyal felmondja. A csomag megszűnése a bank tájékoztatása szerint automatikus. A számlán levő pénz persze nem tűnik el. Annak, akinek van az OTP-nél másik bankszámlája, illetve időközben nyit ilyet, annak az aktuális egyenleget oda teszik át. Mint megjegyezték, az OKÉ 7 nem normál bankszámla, nem is kapcsolható hozzá kártya és nem indítható onnan utalás sem.

Ha a számlatulajdonosnak nincs OTP-s számlája, akkor pedig a pénz nagysága szerinti a kifizetés. Ha a postai utalás költségét levonva az összeg ezer és 100 ezer forint közötti összegre rúg, akkor postai kifizetési utalványra számíthat az egykori ügyfél. Százezer forint feletti, vagy egy ezresnél csekélyebb egyenleget a legnagyobb magyar bank kamatmentes letétként kezel, amit bármelyik, pénztárral rendelkező bankfiókban költségmentesen fel lehet venni a számlazárást követő 5 éven belül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik