A lap hétfői száma szerint a korábban református lelkészként, sérüléséig pedig tanárként dolgozó Kis László nem vett részt az utcai eseményekben, csupán hazafelé sétált, amikor ok nélkül tüzet nyitottak rá az egyenruhások. A lövéstől a férfi súlyos koponyasérülést szenvedett, jelenleg rokkantnyugdíjas.
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvédje a lapnak elmondta: összesen 22 millió forint kártérítést, annak kamatait, illetve havi százezer forintos életjáradékot követeltek a Készenléti Rendőrségtől, azonban megbízója szerette volna mihamarabb lezárni a két és fél éve tartó kálváriát, ezért fogadta el a hatóság nyolcmilliós ajánlatát.
Az egyezség szerint a pénznek május 26-ig kell a sértett számlájára érkeznie. Ha ezt megkapják, elállnak a pertől, amelyben egyébként várhatóan május 28-án hirdetett volna elsőfokú ítéletet a bíróság – olvasható a lapban.