A női kézilabda-válogatott 21-18-ra kikapott Horvátország ellen az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában.
Az első percben úgy tűnt, keményen beleáll a magyar válogatott a meccsbe, de az első bekapott gól után nagyon szétesett a csapat játéka.
Ez megalapozta a horvátok számára azt az ötgólos különbséget, amit csak ideiglenesen sikerült csökkentenie a magyaroknak, különösen a félidő derekán beállt Füzi-Tóvizi Petra remeklésének hála félidőben „csak” 10-7-re vezetett Horvátország.
![Pocsék első félidőből nem volt visszaút, kikapott Horvátországtól a női kéziválogatott 1](https://s.24.hu/app/uploads/2022/11/debre20221106008-1024x682.jpg)
Térfélcsere után gyorsan jött az első magyar gól, utána viszont ismét beragadt, ami borzasztó nagy lökést adott Tea Pijevicnek, aki a végére már bravúrokat is hozott. Nem is igazán tudott közeledni a válogatott, négynél csak három perccel a meccs vége előtt sikerült közelebb kerülni Horvátországhoz. A védekezésen sem sikerült nagyot javulni és támadásban sem, pedig a második félidő második felében több lehetőség is nyílt a zárkózásra, de nem akadt olyan lövő, aki magabiztosan és jó százalékban dobta volna be a helyzeteket.
A lelkesedéssel nem volt baj, ez látszott az utolsó percekben is, amikor Kácsor Gréta a saját hatosára bevetődve hárított egy labdát az üres kapu előtt. A mutatott játék azonban nem nézett ki jól, sem támadásban, sem védekezésben, ezért a horvátok nagyon simán húzták be a meccset, még úgy is, hogy semmi extrát nem húztak a találkozón.