Kultúra

Egy gimnazista fiú öngyilkossága áll az új magyar film, a Jövő nyár középpontjában

Jövő nyár / Mozinet
Jövő nyár / Mozinet
A film a hivatalos premier előtt két hónappal, november 13-án már látható lesz.

Kárpáti György Mór rendező-forgatókönyvíró Jövő nyár című új filmjét november 13-án, premier előtt vetítik majd a 7. Európai Art Mozi Nap részeként – olvasható a Mozinet az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A film egy gimnáziumi osztály drámatáborában, illetve az azt követő évben játszódik, középponjtában pedig a gyászfeldolgozás áll. Főhőse, a tizennyolc éves nyughatatlan gimnazista, Milán a táborban ugyanis egy szerelmi háromszög egy oldalává válik, mivel osztálytársával, Danival ugyanabba a lányba lesznek szerelmesek.

A három fiatal a társaságból kiválva a saját útját járja, az események azonban váratlan fordulatot vesznek: egy évvel később, mikor az osztály visszatér a kirándulás helyszínére,

Milán már nincs velük, hiszen korábban öngyilkos lett.

A haláleset kitörölhetetlen nyomot hagy a fiatalokban, akik megpróbálják felidézni a történeteket, és keresik a választ arra, hogy vajon elkerülhető lett volna a tragédia.

A Brezovszky Dániel György, Bukovszky Orsolya és Liber Ágoston főszereplésével készült film nemzetközi bemutatója november 17-én, a 26. Tallinn Black Nights Filmfesztiválon lesz, a magyar mozik pedig január 12-től tűzik majd a műsorukra, de az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas hálózat által szervezett Európai Art Mozi Napon már november 13-án is látható lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik